51. Jöjjön el a Te országod, (Negyedik Könyv, folytatás)

Dósa Laci középiskolás korában kezdte el a naplóírást. Rendszertelen, rossz naplóíró volt, össze-vissza vezette, megesett, hogy hetekig egy sort se írt le, máskor pedig naponta, de csak néhány szót. Néha csak egyet. Például: 1928 május 5. szerda: unom! Csütörtök: meddig tart még? (Valószínű a tanévre értette.) Augusztus 23. péntek. fogadásból leugrottam a szalmakazal tetejéről. Nyertem 20 pengőt, de sajna sérvet kaptam. Kicsit fáj. D. (Dezséri doktor?) azt mondja, műteni kell. Ott egye a fene. Ha kell, hát kell.

Felnőtt korára sem változott e téren sokat a helyzet. Ilyen bejegyzések vannak. Megnősültem, pont. Alatta valahol: Aradra megyek ma, esik az eső. Másik oldal: Rám bízták a dunai gázlók ügyét az osztályon, hurrá, még egy feladat. Aztán: Kár hogy véget ért ez a gyönyörű erdélyi utazás. Médy nagyon élvezte, én is, bár én már láttam.
Álljon itt ízelítőül néhány további naplóbejegyzés
Farkas éhes vagyok, egész nap nem ettem. Mi lesz a vacsora. Szívesen ennék például paprikás szalonnát.
Nem tudok egyszerre ezer dologgal foglalkozni, miért nem értik már meg?
Volt egy kis időm, lesétáltam a Duna-partra. Gondolkoztam. De rég tudtam utoljára gondolkodni.

Külön oldalon:
Ma megszületett a fiam. Médy egy hős. Azt hiszem E. János lesz a keresztapa, Beca meg a keresztmama, ha vállalja. Jánost nagyon szeretem. Együtt jártunk Gödöllőn a premontreiekhez. Belépett ezekhez a ....nem mondom ki, kikhez, de ő nem olyan. Ő a légynek sem tudna ártani. (A kommunisták háború után a zsidó-deportálásokban vállalt állítólagos szerepe miatt felakasztatták Evetovics Jánost, Jencike keresztpapáját. Állítólag Endre László mellett lógott, ami nagy tisztesség.)
Olyan boldog vagyok! - áll lejjebb. Kollégáim írtak egy verset, ide másolom:

"Apád anyád nagyon vártak
És Te jöttél izibe
Mikulás volt itt az éjjel
Hósipka a fejibe

Széles kedvét kis családnak
Szél röpítse szerte szét
Áldja Isten és vigyázza
Dósáék stramm Jencijét!"

Néhány lap üres, csak dátum van fenn a lapok tetején. Aztán:
Kitört a háború. Remélem nem lesz igaza U.-nak. (Újszászy.) Lenke néni kiváló fokhagymás lapótyát tud csinálni, majd elkérem a receptet és elviszem CS.-re Anyunak. Ma megint veszekedés volt odahaza. Minden vasárnap ez megy. Valaki elkezdi, hogy így a németek, úgy a németek és már benne is vagyunk. Sajnos Lajcsi se tudja tartani a száját. Azt hiszem, Apu átlát a szitán. Legjobb lenne elmondani neki mindent, de nem lehet. Annyit árultam csak el neki is, mint Médynek, hogy kémelhárítós vagyok. Mi a fenét akar Hi.? Fel nem tudom fogni. Háború az egész világ ellen? Megszületett a második fiam. Lány lett. Édes kis gömböc. Mindig alszik. Eszik, alszik, kakil. Jencike egy kis gazember. Felmászik a székre, onnan az asztal tetejére, s ledobál mindent, amit ott talál, tányérokat, poharakat, evőeszközöket. Anyósom elkényezteti, mindent megenged neki. Nem merek szólni, mert nem akarom Médyt megbántani. Rajongásig szereti az anyját. Micsoda gézengúz ez a gyerek. Azt mondja Baba, izgága. Ica is azt mondja. Lehet. Minden esetre már most látszik köztük a különbség. Ancí egy nyugodt, kiegyensúlyozott valaki, Jenci pont az ellenkezője.

Tegnap este majdnem összevesztem az anyósommal. Fürösztötték a gyerekeket. Ez egy kész szertartás nálunk. Vagyis inkább ingyen-cirkusz. Először a kisebbik fiamat vették ki a vízből, aki lány, s törölgették meg a fürdőlepedővel, kenceficézték, hintőporozták ahol kell, aztán a Jenci következett. Akkor mentem be éppen, amikor már vele foglalkoztak. Ott ült a pelenkázón, két tucat nő körülötte ugrabugrált. Egyszerre csak megszólal Lenke néni: né, csak, né, milyen aranyos kis kukackája van! És azok az édes kis apró golyócskák. Megzabálom. Kinyújtotta a kezét, hogy odanyúljon és megbirizgálja. Elfutott a méreg, de próbáltam magam türtőztetni. Annyit mondtam csak: Anyuka, nem illik, ilyesmiről beszélni, és ilyesmit csinálni, de ez is sok volt, mert rögtön felkapta a vizet. Mi nem illik? Mit mondtam? Mit csináltam? Jaj, Istenem, jaj, Istenem. Tegnap egyébként eltört a nagy zöld ólomkristály váza, amit nászajándékba kaptunk. Annyira sajnálom. Val'színű a fiam rántotta le a csipketerítővel együtt. Kíváncsi vagyok, mikor fogom megtudni?

Későbbi bejegyzés: vasárnap németek jöttek a faluba. Páncélgránátosok. Csupa, fiatal életvidám, bohém fiú. Új eresztés, rajta van még a tojáshéj a fenekükön. Éjjen nappal szól az Erika. Auf der Heide blüht ein kleines Blümelein. Verik a marsot. Nótáznak, bolondoznak. Néhányat hozzánk is beszállásoltak. Kérdés, hol vannak a mieink, a Hunyadi páncélosok? Tegnap előtt, az egyik kis nyikhaj német tiszt azt mondta Anyunak: nem kell félni Mamuska, itt most megállítjuk az oroszokat. Bár igaza lenne. Rosszat sejtek.

1944 december 24. Szenteste délutánja: Egy éve ilyenkor állt már bent a karácsonyfa. Mindjárt nekiállok feldííszíteni, írtam akkor. A gyerekek alszanak. Lesz nagy öröm este. Jön a Jézuska. Halászlé, és rántott hal a vacsora. Ponty, írtam tavaly. Médynek vettem egy arany nyakláncot, kis kereszttel, Lenke néni dohánytartót kap, ezüst szelencét, hogy a vágott dohányt abba' tartsa. Szereti maga csavarni a cigarettáit, és szívja a hosszú szipkákból. Most nem lesz se karácsonyfa, se rántott hal, se ajándék. Örülhetünk, ha nincs légiriadó, szirénázás és nem kell futni az óvóhelyre. A szobát azért feldíszítjük. Ancinak azért sikerült kerítenem alvó-babát (még kicsit korai, de mindegy), Jenőke repülőgépet kap. Forog a propellere. Napok óta nem tudunk a feletteseinkről. Eltűnt U. (Újszászy) és R. (Rumy) is. Fogságba estek? Meghaltak? Nincs parancs, mindenki a saját feje szerint cselekszik. Reggel korán kelek, megyek fel a Várba a többiekkel, hogy megszervezzük a védelmet. Lajcsi hívott. Kész, vége. Szerzett teherautót, indulnak nyugatra. Solymár felé még ki lehet jutni. Megyek-e vele? Hogy mennék! Itt van a családom! Médy és a gyerekek!

1945. jan. 8. Nem tudom Apuékkal mi van, hol vannak? Vótán, Istenem Vótán. Az én szép szegény drága kutyám. Így kellett, hogy végezze! Apu, Apu! Apu! Nem hiszem, hogy szóba állok veled valaha az életben. Napok óta nincs közlekedés a városban, lőnek és bombáznak. Amikor éppen nem lőnek, fut, szalad mindenki a dolga után. Őrület. Fogalmam nincs nekem se, hogy jutok át Budára?
Nincs több. Ez az utolsó bejegyzés.

Hajnalban búcsúzott el Médytől. Sietett. Felkapta a katona-köpenyt, belebújt, felcsatolta az oldalfegyverét. Sipka a fejibe. Azt mondta a küszöbön:
-Szervusz Dulikám, most akkor megyek.
Gyors ölelés, gyors csók.
- Vigyázz az én két kis fiamra!

A napló nincs meg: Médy a háború után véletlenül rálelt az íróasztal-fiókban, (legalul volt az iratok alatt), beleolvasgatott, jót mosolygott azon a bejegyzésen: "ma eltörött a zöld váza, kíváncsi vagyok, mikor fogom megtudni", aztán bedobta az udvari szobában lévő, henger, illetve kúp alakú magas, rózsaszínű cserépkályhába, és elégette. Nehogy véletlenül a kommunista hatóságok kezébe kerüljön, és azok kisilabizáljanak belőle valamit.