53. Jöjjön el a Te országod, (Negyedik Könyv, folytatás)

A hadi-tudományok között az egyik legérdekesebb terület az, ami a hadicselekkel foglalkozik. A Ludovikán kiemelt tantárgy. Sok, híres nagy csata sorsa fordult meg egy-egy zseniális cselvetésen. Itt van például a Midway-i csata. A japánok nagy műgonddal tervezték meg. Tulajdonképpen megtévesztő hadműveletnek szánták, ki akarták csalogatni az amerikai hadihajókat a Csendes óceán vizeire, hogy aztán ott, Midway szigete mellett jól elbánjanak velük. Ez volt a csel, s ez volt a csapda, de ők maguk estek bele. Az amcsi kémszolgálat ugyanis előbb fedezte fel a japán hajókat, mintsem azok szerették volna. Aki előbb üt, az nyer. A szerencse is közrejátszott, de hát a szerencse ledér nőszemély, mindig a győztes mellé áll. Végeredmény: az elvileg gyengébb amerikai hadiflotta totális győzelmet aratott.
Hadiakadémiákon ma is tanítják a magyarok 907-s csatáját Pozsony mellett az egyesült bajor-frank seregek ellen. Árpád serege kettévágta az ellenség jóval nagyobb haderejét, és az ismert pusztai harcmodort alkalmazva (cseles megfutások, lesből történő visszacsapások) külön. külön megverték őket.
Hadicsel döntötte el Napóleon jénai csatáját, s döntő szerepe volt abban, hogy Nagy Sándor a gaugamélai ütközetben megverte a perzsákat. Hosszan lehetne sorolni a kurucok cselvetéseitől, a nyugat-magyarországi szabadcsapatok 1921.-s, sok zseniális húzásáig. Két dolog kell egy sikeres hadicselhez: jó hírszerzés, és körültekintő felderítés.

Igen, ez így van, minden gyerek tudja. Ám attól kezdve, hogy a Malinovszkij marsall vezette II. Ukrán Front óriási túlerővel dupla ostromgyűrűbe zárta Budapestet, már nem sok értelme lett volna cselezni, és hát lehetőség sem volt rá. Hírszerzési adatokra viszont továbbra is igényt tartott a magyar hadvezetés, s így azt a részleget, amelyikben a Dósa fiúk szolgáltak, s amelyiknek elsődleges feladata korábban a kiugrást célzó béketárgyalások katonai biztosítása volt, "átszervezték" erre a területre. Az alegység, ahol a fivérek szolgáltak, feladatul kapta, hogy a megfigyelő elemzés módszerével szűrje ki az ellentmondó és sok esetben szándékosan téves információk közül, hogy melyik az igazi, s melyik a hamis.

Laci késő estig dolgozott egy jelentésen, amit sürgősen, még aznap le kellett adni a központnak. Hét óra után indult el az irodából. Ekkor már egyedül volt benn, a többiek hazamentek. Gyalog vágott neki, a városnak ki akarta szellőztetni a fejét. Mellékutcákon ment. Nem sietett, lassan, szinte andalogva haladt a VI kerület sötét hallgató bérkaszárnyái között. Járókelőt nem látott. Sötét volt, hideg volt, ilyenkor vacsoraidőben már behúzódnak az emberek az otthonaikba. Az ablakokból alig szűrődött ki fény, az éjszakai bombázások miatt érvényben volt az elsötétítési rendelet.
Sok minden forgott a fejében. Számba vette az esélyeket és a lehetőségeket. Hannibál ante portas. Igen, itt vannak, ez tény. Tudta, mert ismerte a titkos terveket, hogy a németek a Dunántúlon csapat-összevonásokat hajtanak végre, nagy, összpontosított támadásra készülnek, hogy felmentsék Budapestet. Szíve azt kívánta, bár csak sikerülne. Az esze viszont azt mondta: nem sok esély van rá. Mit tehet? Két karon ülő gyerekével, fiatal feleségével nem menekülhet el, nem vághat neki egy olyan kalandos útnak, mint amire az öccse készül. Egy lehetőség van: maradni, harcolni, bízni Istenben és várni a csodát.
Add Uram, hogy semmi bajuk ne essen! Inkább haljak meg én. Vedd el inkább az én életem!
Megrettent attól, amit mondott. Ne kísértsd az Istent. Inkább vedd el az én életem? Belehasított valami. Szíven találta. Igen. Felvetette a fejét. Dacosan mondta magában még egyszer. Megismétlem Uram. Mentsd meg őket, és én cserébe felajánlom az én életemet.

A Horthy Miklós úton katonai oszlop dübörgött végig. Fiatal fiúk ültek a teherautók platóján, szállt a hetyke katona-nóta: "Kiskertemben a legszebb nyíló rózsaszál. A neve Erika, a neve Erika..." Berlini tér. A Nyugati pályaudvar előtt légvédelmi üteg, szürke köpenyes, rohamsisakos katonák, homokzsákok, ég felé meredő, karcsú ágyúcsövek. Merre menjen? Hirtelen elhatározással a Nagymező utca felé vette az irányt. Benézek Jánoshoz, mondta magában. Csak öt percre. Jól fog esni most egy konyak.
A bejárat felett lévő lila neon-felirat: MOLIN ROUGE nem világított. Benyitott. A bárpultnál ősz férfi ült szürke zsakettben. Korán volt még, a műsor csak később kezdődik. Laci tudta ki ő, bár a neve nem jutott az eszébe. A Kerepesi úton lévő Ruggyanta Gyár egyik tulajdonosa volt a pasas. Szegény ember. Ott egye a fene. Nincs már többé gyára. Lebombázták. Oldalt három német tiszt. Itt elől két barna-inges nyilaskeresztes.
-Testvérek - mondta Evetovics János, Laci kérdő tekintetére. - Jó fiúk, ismerem őket. A végsőkig kitartanak, ha kell.
Laci a fejét rázta.
-Mi van? Mit utálkozol?
-Nem utálkozom csak...
-Jó, tudom, de hincs igazad. Mi magyarok, és a németek vérünket hullatjuk hazánk védelmében. Meghalunk a harctéren. Életünket és vérünket, tudod. Ők meg?...Nem jogos szerinted, hogy az állam ebben a helyzetben azt mondja, na, jó, akkor ti pedig legalább a munkátokkal járuljatok hozzá?
-Nem tudom.
-Akkor igyunk, és ne politizáljunk! De, mondom neked is közénk kéne tartoznod!
Laci mosolygott ezen a héven. Elnézte Jánost, ahogy mellette trónol a pult mellett a magas, három lábú bárszéken. Lángol az arca, vibrál az egész kis ember, majd' szétfeszíti mellkasát az indulat.
-Fegyveres testület tagja vagyok. Nekünk tilos belépni politikai pártokba.
-Valóban?
-Jah.
-Szerelj le...
-Hogyne, persze. Futok. Na, jó, hagyjuk. Ne vesszünk össze! Megyek most. Megyek haza Médyhez és a gyerekekhez.
-Jól vannak?
-Jól.
-Kézcsókom a nejednek, puszilom a gyerekeket. Jencike? Kicsi keresztfiam?
-Jól van ő is. Nagy gazember. Mindenhová felmászik, mindent leráncigál.
-Nem mondod? Apjára ütött. Őt külön puszilom
-Köszönöm, átadom. Szervusz-szalvusz. Vigyázz magadra.
-Te is. Laci. Kitartás, éljen Szálasi!

Elhagyta a vigalmi negyedet, vagy, ahogy nevezték sokan, a pesti Broadway-t. Egyenletes, hosszú, gyalogláshoz szokott léptekkel ment. Kuncogott magában. Mit mondott János? Egy baj van csak brúder, elfogyott a francia pezsgő. Holnaptól már csak magyart tudok felszolgálni a vendégeknek. Mit neki a valóság, a realitás. Hogy háború van. Hogy jönnek az oroszok. Hogy romokban Budapest. " Nincs már francia pezsgőm" Egyszer, még diákkorukban történt, kiállt négy nagydarab vasgyúró fiú elé, felgyűrte az inge ujját. Gyertek csak, ha verekedni akartok. Ez János. Cingár kis szőke figura Don Quijote -i lélekkel. Jellemző, nevetett magában. Ő ilyen Fellengzős, hóbortos szájhős. Álomvilágban él. Hősködő aranyos kis ólomkatona.

A Király utca sarkán megállította egy árpádsávos járőr. Halt. Igazolja magát. Hová megy kijárási tilalom alatt. Elővette a katonakönyvét. Az idősebb katona, ő már ötven is lehetett, vagy még több, megnézte. Bocsánat főhadnagy úr. Jó utat. Heil Hitler. Átváltott a Kertész utca irányába. Ez már itt a gettó volt bőven. Lövéseket hallott. Messze volt, nem tudta megállapítani, honnan jönnek. Lassított. Ismerős volt ott az a rész. Jaj, hát persze itt a pékség. Le van húzva a roló. Az meg a fűszeres? Talán. Igen, a fűszeres. Az ő redőnye is le van húzva. És és. Itt a benyíló két ház között, amelyet annyira szeretett békeidőben. Az egyik ház kövér, a másik mellette sovány. A sovány előtt szélesebb a járda. Itt a benyíló, vagy minek mondják. Egy sarok, ahová nyáron a lakók kitesznek asztalt, széket, s leülnek beszélgetni. Annyira. Annyira mi is? Annyira barátságos, kedves, békebeli. Szétkószáltak a gondolatai. Újra Médynél jártak és a gyerekeknél. Mi lesz velük.

A Dohány utcánál balra fordult a Körút felé. Átment a villamos-síneken. Sehol egy teremtett lélek. Forgalom nuku. Kísértetváros, mondta magában. A Híradó Mozi portálja felsejlett balra. Majdnem nekiment egy hirdetőoszlopnak. Szemben, a másik oldalon a kávéház. Tovább ment. Jé, ez meg itt a Kulacs. Milyen finom csülkös bablevest főznek itt békeidőben. Most kihalt. Sovány macska ült a lépcsőn, felé nézett, aztán eliszkolt.

A Wesselényi utca előtt különös felvonulás bontakozott ki a sötétből. Két fiatal, szinte még gyerek nyilaskeresztes katona kísért egy zsidó transzportot. Mi a fene ez? Nem hitt a szemének. Tényleg létezik ilyesmi? Hallani hallott már róla, de saját szemével még soha nem látta. Az úttesten jöttek. Asszonyok gyerekekkel kézen fogva, férfiak, öreg, fiatal vegyesen. A menet közepén felsírt egy karon ülő kisded. Kilépett az úttest közepére, elállta az útjukat.
-Halt! Megállni!
-Ki maga! - kiáltott rá az elől lévő keretlegény. - Mit merészel? Takarodjon a (.....) mert keresztüllövöm!
Géppisztolya után kapott, de mire felemelhette volna, egy revolver csöve szegeződött a mellének.
-Hozzá ne nyúlj kisfiam! Dósa Jenő főhadnagy vagyok a kémelhárítástól. Átveszem a csoportot.
Megmutatta az igazolványát.
A fiú habozott.
-Azt nem teheti főhadnagy úr! Szigorú parancsom van, hogy ezeket az embereket a Nyugati Pályaudvarra kísérjem.
-A parancs megváltozott - mondta Laci. -Új parancsot adok: pucolás! Te is - intett a fegyver csövével a másik kísérőnek.
Egy percig még hezitáltak. Laci felemelte a pisztolyt.
-Gyerünk! Nem mondom még egyszer! - reccsentett rájuk.
-Jahwol! -Zavart képpel hátráltak, majd futásnak eredtek. Egyikük a géppisztolyát is eldobta.

Körülvették ezek az emberek. Látta a hálás, riadt tekinteteket. - Köszönjük - hallatszott a csoportból egy hang. Magas, szakállas, görnyedt alak lépett elő. -Köszönjük, főhadnagy úr. Isten áldja meg magát. De most - habozott - most mi lesz? Most hová menjünk, mit tegyünk?
Laci erre nem volt felkészülve.
-Fogalmam sincs öregem. - vonta meg a vállát - Minden esetre a sárga csillagot tüntessék el a ruhájukról....vagy legalább takarják el valamivel, mondjuk a sállal!

Tovább akart menni. Ennyit tehettem, mondta magának Zsebében volt a notesza és az egység pecsétje. Adhatnék nekik nyílt parancsot, hogy például.... Megrázta a fejét. Nem tehetem. Ha kiderül, főbelövés jár érte. De nem ez a fő probléma, hanem az, hogy bajba keverem a saját egységemet. Habozott. A Szilva utca sarkán voltak éppen. Volt ott, abban a tömbben egy virágüzlet. Odalépett a rácshoz és egy jól irányzott lövéssel szétlőtte a zárat.
-Tessék -mutatott rá a szabaddá vált bejáratra. -Húzódjanak be, és várják meg a reggelt. Holnap pedig.... -Valaki megfogta a kezét, odanézett, egy kisfiú volt. -Nappal pedig menjenek a Tisza Kálmán térre. A Tisza Kálmán tér és a Kenyérmező utca sarkán van egy ház. Ha jól tudom, svéd konzulátus működik benne. Legalább is tegnap még ott voltak. Ők majd segítenek. -Megsimogatta a kisfiú vastag sapkába bújtatott fejét. A magas szakállas férfihoz fordult.
-Váljanak szét kisebb csoportokra. Javaslom. hogy a Szent Erzsébet téren vágjanak keresztül, a templom környékén nem valószínű, hogy járőrbe botlanának, s úgy a Huszárkatona utca, a Rákóczi út, s azon keresztülvágva a Kenyérmező utca.
-Értem - mondta a férfi. -Ismerem a járást. Így lesz.
-Isten áldja magukat.
-Magát is főhadnagy úr!
Sietve elfordult, nem várta meg, míg mindannyian bemennek. Nemsokára otthon leszek, futott át a fején, s ölbe vehetem a gyerekeket.