Statisztika

Őszi bolyongás.

A letarolt mezőt búsongva bejárom,
Puszlulás, enyészet az egész határon;
Csipős szél tépi az utolsó harasztot,
Mit az őszi napfény melege fakasztott.

Hej, bizony a nap is máskép süt az égen!
Törött, gyönge fény ül bágyadó szemében;
Mint egy öreg ember bandukol előre,
Nagyokat pihen, mig fölér a tetőre.

Sápadozó ősznek van most bús világa,
Dértől hajladozik a fák rokkant ága;
Akármerre nézek, — sehol semmi élet.
Úgy érzi a lelkem a kietlenséget!

S elfáradt szivemben bús gondolat támad:
Van-e rám szüksége ennek a világnak?
Az a nehány nóta, amit olykor zengek,
Még nem elég arra, hogy benne lézengjek

Úgyis igen sok már a poéta ember,
Nem illek én oda őszülő fejemmel!
Felhők szárnyán járó fiatal komélák
Szánakozva nézik az öreg poétát.

Szánakozva nézik, mosolyognak rajta;
Nem csoda, mert olyan régi módi fajta!
De tehet-e róla, ha a Múzsa rányit,
S egy-egy csöndes nótát a szive megállít!

Amikor a tarolt mezőséget járom,
S el-el mélázgatok egy hervadt virágon:
Olyankor ajkamon, ha fakad egy ének,
Úgy hallszik messziről, mintha temetnének . . .

Révai Károly 1856 - 1923

Herbstliche Verirrung.

Ich gehe traurig um das gerodete Feld,
zerfall, verblassen und alles rundum zerschellt;
ein scharfer Wind vertrieb alle Umherirrte,
was die Wärme des Herbstsonnenlichts bewirkte.

Schau, die Sonne scheint auch anders an dem Himmel!
Gebrochen ist das Licht dort in dem Gewimmel;
wie ein uralter Mann, schlenzt er sich so weiter,
macht viele Pausen wie ein alter Bergsteiger.

Für den blässlichen Herbst ist es traurige Welt,
die krummen Zweige der gefrorenen Umwelt;
wohin ich auch schaue, nirgendwo ist Leben.
Meine Seele fühlt die Verwüstung hier eben!

In meinem Herzen erhebt sich der Gedanke:
Braucht diese Welt mich und meine Dichtungszeile?
Die wenigen Lieder, die ich manchmal schreibe,
es reicht nicht, dass ich damit im Leben bleibe.

Es gibt heute abertausende von Dichtern,
da passt mein Kopf nicht rein mit meinen Gedichten!
Die auf Wolken fliegenden jungen Kometen
mitleidig schauen ab an den alten Poeten.

Betrachten ihn mit Mitleid, sie lachen ihn aus;
kein Wunder, denn er ist ein altmodischer Kauz!
Doch er kann nichts dafür, dass ihn der Muse besucht,
‘d sein Herz nochmals mit einem leisen Lied versucht!

Wenn ich über das stoppelige Feld gehe,
‘d melancholisch auf verwelkten Blume sehe:
Dann auf meinen Lippen ein Lied heraushört,
hört es so aus, dort hat mir letztes Mal geklönt.

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Tüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom