57. Jöjjön el a Te országod, (Negyedik Könyv, folytatás)

Jencinek pisilni kellett. Médy, Ancikát szoptatta a fal mellé ledobott matracon, Emike összekuporodva aludt mögöttük. Egész éjjel köhögött, reggelre teljesen kikészült. Pedig hiába beszélt neki Médy: Anyuka túl sok cigarettát szív! Az kaparja a torkát! Hogy is ne, fortyogott Lenke. Egyiknek semmi köze a másikhoz. Kislány korom óta dohányzom, de csak most kezdtem köhögni néhány éve, Te is tudod.
-Pisilnem kell! - hisztizett a kisfiú.
-Mindjárt elviszlek - csitította az anyja. - Látod, Ancikát szoptatom!
A túlsó sarokból, látva, mi folyik, átjött ide, erre az oldalra Bauer Bözsi. Bauer Bözsi fiatal lány volt, egy megesett lány. Szült egy fiút leány-anyaként, Gabikának hívták. Gabika két évvel volt idősebb Jencinél.
-Gyere kicsi Jenő, elviszlek pisilni.
-Neeem! - üvöltötte a kicsi.
-Na, gyere, mesélek közben.
-Miről mesélsz?
-Krumpli Pistiről, és Kutyuska Marikáról. Mint múltkor.
Jooó!

Csodák csodájára elment vele. Bauer Bözsit mindenki szerette, felnőttet, gyereket meg tudott nevettetni, ha jó kedve volt. Nagyon vicces lány volt. Az orosz katonát is kifigurázta. Az elsőt, aki először jött le a lépcsőn. Ora, ora, kiabálta felfújva az arcát, mintha a katona lenne. Seprűnyéllel hadonászott. Ot perc, bumm, bumm. Davaj, davaj! A lakók gurultak a nevetéstől.
Elmentek hátra a fáskamrákhoz. Minden lakáshoz tartozott egy fáskamra, amit lakatra zártak. A pincébe kényszerült lakók odajártak vécézni. Mindenki a saját fakkjába.
-Megfogjam a pipilődet, vagy tudsz egyedül?
-Tucc! - Ügyesen pisilt, mint a kisfiúk általában, magas ívben, jó messzire.
-Ügyes vagy! Mondom akkor tovább. Krumpli Pisti azt mondta egyszer...

A mosókonyha jó volt két három asszonynak, illetve cselédlánynak mosáshoz, elfértek kényelmesen, de nem volt jó nyolcvankét embernek benne élni. Túl zsúfoltan voltak, egymás hegyén, hátán. Áporodott bűz, kipállott testszag uralkodott itt elől, a fáskamrás folyosókon, hátul pedig penetráns vécészag. Médy befejezte a szoptatást, és odaszólt az ébredező Emikének.
-Felmegyek a lakásba, Anyuka. Kifogytam a pelusból, és rékli is kellene.
-Eszedbe ne jusson - berzenkedett az öregasszony. 61 éves volt Lenke néni. -Fenn vannak az oroszok. Majd jól elkap valamelyik!
-Dehogy kap - replikázott Médy. -Tudok magamra vigyázni. Kikaparom a szemét annak, aki hozzám nyúl.
Felvette a kislányt, szólt Jencinek. Jössz velem? Persze, jó. S nem törődve az elképedt Lenke nénivel, elindult a két gyerekkel, ki a mosókonyhából, fel a kanyargós cselédlépcsőn, fel az első emeletre.

Orosz katona állt ott fenn, a korlátra támaszkodott, lefelé bámult az udvarra. Valamit kiabált, sürgette a többi katonát. Hurcolkodtak elfelé, úgy tűnt, készülnek el a házból. A katona meglátta a fiatalasszonyt, karján a gyerekkel, egy másik kicsivel meg kézen fogva. Barátságosan mosolygott, és intett. Kerek téli sapkájának lehajtható fülei voltak, elől pedig ötágú vörös-csillag a homlok részen. Gyertek csak, gyertek bátran.
-Köszönj szépen a katona bácsinak - szólt rá a kisfiúra az anyja.
Jenci magasba lendítette a karját, ahogy a felnőttektől látta. -Hej Hitlej. Éjjen Szájasi. Kitajtás!
-Jencike, jaj, kisfiam, nem szabad!
A katona nevetett. -Harasó! -Mondott még valamit, megsimogatta Jencike fejét, s odahajolva puszit nyomott a kislány feje búbjára. Megint mondott valamit és mutogatta kézzel, lábbal, nekem is van otthon családom! Csokoládét vett elő pufajkájának a zsebéből. odaadta Jencikének. -Kudá idjos? - kérdezte Médyt.
-Oda a lakásba csak. Oda, ni. Elfogyott a pelenka. Szabad?
Médy is mutogatott. Megfogta Anci ruhácskáját, kicibálta a gumibugyiból a pelenka egyik sarkát.
-Da - intett az orosz. Da, da! Mózset bitty! -Hadonászott szabad kezével. A másikkal a géppisztoly agyát markolta. -Harasó, ócsiny harasó!

Ahogy körbe ment a gangon a lakás ajtajáig, rögtön látta, hogy nincs szüksége kulcsra. Az ajtót betörték, tárva, nyitva volt. A mellette lévő konyha apró, színes kocka ablakai hiányoztak, az éleken kitörött üvegmaradványok cakkos taraját lehetett felfedezni. Belépett. Ámulva állt meg az előszobában. Biztos, hogy ez az ő lakásuk? A hosszú szőnyegből csak összeégett foszlányok maradtak. Fogas, szekrény összetörve, a földön.
Fehér, tükrös előszobaszekrény. Oldalsó fakkjában vannak a takarítószerek, seprű, partvis, padlókefe. Középen vállfákon esőkabátok, lent cipők csizmák, kalucsnik. A tükör keresztbe van repedve. Az ajtók tárva, nyitva. Üres mindhárom rész, még egy árva félszál kefe se maradt.
Hüledezve állt egy ideig. Gyere Jencike. Né, ez volt a fürdőszoba. Hol az ajtó? Az ajtó eltűnt. A kádból iszonyatos bűz áradt: telecsinálták. Vécé. Kinyitotta a vécé ajtót, de rögtön be is csukta. Gyere, gyere, gyere. Jencike sikított. Anyu büdös van! Nagyszoba. Felszedett parketta, baltával széthasgatott bútorok. Tűzrakóhely középen. Karnis a földön. A csipkefüggöny tépett kormos maradványai a szoba közepén hányódtak. A sarkokban emberi ürülék, és az ürülékbe beleragadva újságpapír darabok, függöny-foszlányok. Kiürült vodkás-üvegek mindenfelé. Viszont viszont! Felszisszent. Az aranyozott keretbe foglalt festmények hiánytalanul megvoltak a falakon. Igen, ott, vannak, konstatálta. A Tiszát ábrázoló is. Meg a régi Tabán, Maghy Zoli képe. A cigarettázó nő. És Ertsey nagymama keretbe foglalt kréta-rajza. A fal ellenben körbe-körbe valami barna anyaggal lett bekenve. Felismerte hirtelen, mi az a barna valami? Rászáradt bélsár volt. Az összes többi szoba is hasonló képet mutatott, Az ablakok mindenhol kitörtek. Az erkélyen bűzös állati maradványok, bőr, szőr, csontok, és megfeketedett vér. Az egyik szekrény alján megtalálta a nejlon zsákba csomagolt pelenkákat. Nem nyúltak hozzá.

-Gyere Jencike! - futva menekült, maga után cibálva a kisfiút. Ancika sírni kezdett.
-Ne sírj kicsim. - Visszamegyünk Emikéhez, jó? Ne sírj, na!
Emike már ült a matracon. Cigarettát szívott a hosszú, fehér szipkájából.
-Mi volt?
-Semmi Anyuka. Hoztam pelenkát.
-Tényleg?
-Igen! Itt van.
-Oroszokkal nem találkoztál?
-Nem. De. Láttam őket, az udvaron, pakolnak. Nemsokára visszamehetünk a lakásba...!