A pillangó fáradtan ücsörgött a színpad szélén. Mára már kihunytak a fények, elment az utolsó autogram kérő is. Lépteket hallott, lassan felemelte a fejét, Hiéna Altréd a menedzser közeledett:
- Ma is csodálatos voltál! - lelkendezett már messziről.
Ahogy közelebb ért már látta, hogy valami gond van kedvencével, megkérdezte, hogy mi a baj. Sokáig nem kapott válasz, de azután a pillangó megrebegtette szárnyait és lassan kiöntötte a szívét:
- Alfréd, tudom, hogy már mindent elértem, amit egy táncművész elérhet, ezt neked köszönhetem és hálás is vagyok érte. Azonban úgy érzem elég volt, valami máshoz kellene kezdenem.
- Óóh drágám, ez csak alkotói válság, ezen, mindenki átesik, Te is túl leszel majd rajta. Ne feledd, hogy ehhez értesz igazán, nem mondom, hogy könnyű pálya, hiszen sok lemondással jár, de kárpótól a sok taps, a virágok és a közönség szeretete.
Magához ölelte a kétkedőt, vigasztalólag megsimogatta és lassú léptekkel eltávozott. Mielőtt végleg eltűnt, még visszaszólt:
- Holnap tízkor próba, aludd ki magad!
A pillangó magára maradt gondjaival. Kis idő múlva felröppent és nyugovóra tért.
Teljesen leizzadva, csatakosan ébredt. Mozaikokból állt össze éjszakai rémálma: a távolból vonzotta valami titokzatos, villódzó fény. Amikor odarepült a különös helyre, egyforma méretű dobozokat látott egymáson. Kíváncsisága közelebb repítette. Egy óvatlan szárnycsapás felborította a rendezett dobozhalmazt. Ekkor fedte fel tartalmát: átlátszó felület alatt szépen sorba rendezett lepkegyűjtemény nézett rá vissza, és a legfelső dobozban szürke kis lepkék között a sor végén önmagát látta az égszínkék csodálatos szárnyaival, kitűzve, felcímkézve.
Olyat tett, amit még soha. Fél órával a próba előtt már megérkezett, és a korlátnál gyakorolt, amikorra odaszállingóztak a többiek...

A hópihe gyárban egyre feszültebb légkör uralkodott. Legjobban a hópehely mintázók idegeskedtek, ugyanis szeptember vége lévén szorította őket a határidő, hiszen nemsokára itt a tél és még meg kell tervezniük egy csomó egyedi mintát. A felső vezetés nem változtatott azon a szabályon, hogy a hóesésben résztvevőknek különböző mintázatot kell viselniük, pedig a mintakészítők szakszervezete kérelmet nyújtott be az egyformaság elérése érdekében. Hiába le kellett nyelni a békát és új formákat kitalálni.
A tervezők között akadt egy, aki gyakran lejért a Földre, ihletet szerezni. Egyik útja során akadt rá arra a kislányra. Ő, imádta a havat, és mindig szomorú lett, ha elmúlt a tél. Azért, hogy vigaszra leljen hópehelymintákat készített. Összehajtogatott egy papírlapot, kivágott belőle apró részeket, és amikor szétnyitotta, csodálatos alakzatokat kapott. Ezekkel volt teleaggatva a szobája. A tervező tátott szájjal bámulta a csodálatos alkotásokat. A legszebbet alaposan megjegyezte és köszönetképpen puszit nyomot az alvó művésznő homlokára.
December elején, a kislány felébredt és kinézett az ablakon, majd felkiáltott:
- Anya, anya itt az első hó! - gyorsan magára kapkodta ruháját és már kinn is volt. Szerencsére esett már annyi, hogy hóangyalt lehetett csinálni, ezért önfeledten hanyatt dőlt és kezeit, lábait mozgatni kezdte. Ekkor az első hópehely az orréra pottyant és gyorsan elolvadt.
Ez volt az, amelyik az ő terve alapján készült...

Robin Hood idézést kapott az erdei bíróságtól. A jelzett időpontban szépen kiöltözve, hátán, a lövészversenyen nyert nyilával megjelent a nagytiszteletű előtt. Először Sün Adalbert ügyész ismertette a vádakat:
- Tisztelt haramia úr! Sok panasz érkezett az ön bandájára.
1. Rendszeresen felverik az erdő csendjét a sorozatos rablótámadásaikkal, riadalmat keltve az erdei ovisok között.
2. Állandó céllövő versenyeikkel telelyuggatják az erdő fáit, akik nem győznek a baleseti sebészetre járkálni.
3. Tele szemetelik az erdőt üres konzervdobozokkal és sörösüvegekkel.
4. A késő éjszakáig tartó tivornyázásukkal felverik az alvókat, megakadályozva a békés pihenést, megsokszorozva ezzel a dokihoz aktatóért folyamodók számát.
5. Külön panasz érkezett a gombacsaládtól, amely szerint egy bizonyos Little John nevű egyén, félrészegen, sportból felrugdosta családtagjait, több heti ágyfekvést okozva nekik.
A kirendelt védő, Sakál Suttogó nem tudott, (és nem is akart) megfelelő magyarázatot adni a történtekre.
Robin lehajtott fejjel hallgatta a panaszáradatot, majd csendben megszólalt:
- Nem tagadom a felhozott vádakat, találunk megoldást a problémák megoldására.
Medve Abigél bírónő szigorú arccal nézett le a pulpitusról, majd kicsit megenyhülve kihirdette az ítéletet:
- Figyelembe véve a vádlott beismerő vallomását és megbánó magatartását a következő ítéletet hoztam:
Robin Hood bűnös, és ezért 100 óra közmunkára ítélem, amelyet az erdei iskolában kell letöltenie nyíllövészeti ismeretek tartásával.
Megnevezett Little Johnt, távollétében gombaszakértői iskolába küldöm, hogy meg tudja különböztetni a hasznos gombákat a felrúgható mérgesektől.
Az ítélet jogerős, fellebbezésnek helye nincs!
Ezután felemelte kalapácsát és olyat sózott az asztalra, hogy beleremegett az erdő...

Giliszta Marci mogorván csusszant a frissítő eső utáni mászkos földön. Örök elégedetlenkedő természete most is felszínre került. Neki ugyanis nem tetszett, ha sütött a nap, ha esett az eső, ha fújt a szél, vagy éppen szellő sem rebbent. Fékevesztett kötekedő, udvariatlan, házsártos természete miatt kerülték a többiek.
Épp egy lapulevél takarásából ért ki, amikor váratlan dolog történt: egy madár kiszúrta, és lecsapott a figyelmetlenre. Nem sikerült azonban felkapni és bekebelezni az áldozatot, "csak" éles csőre kettévágta a kukacot. A két fél Marci pillanatok alatt a föld mélyére menekült. A pákosztos néhány tétova csőr csapással még próbálta megszerezni legalább az egyik darabot, de egy idő után feladta és elrepült. A kukacok reszkettek az átélt sokk miatt, jó ideig nem is merészkedtek elő. Aztán csak összeszedték bátorságukat és egymással szemben kikukucskáltak a földből, egy ideig bámulták a másikat, majd az átélt közös élmény hatására összemosolyogtak.
Ezentúl mindenhová együtt jártak elválaszthatatlanok lettek. Megváltozott a természetük, barátságosak és viccesek lettek. Sok barátra tettek szert, akik csak Giliszta Marci I. és Giliszta Marci II. névvel illették őket. Marci I.-et onnan lehetett felismerni, hogy csöppet hosszabbra sikeredett mint Marci II. a felosztás során...