"Miért szereted a Forma-1-et?" - kérdeztem az egyik legjobb barátnőmet, akivel már együtt is jártunk kinn a Hungaroringen.
"Nem tudom" - válaszolta őszintén, de kisebb unszolásra azért hozzátette: "Egyszer apukám nézte a tévét, talán pont a német nagydíjat. Megsérült valaki, én pedig leültem mellé, kíváncsi voltam, hogy mi lesz azzal az emberrel. Onnantól el kezdett érdekelni. Olyan kilenc éves lehettem."
Általában mindenkinél így kezdődik az, amit magamban csak száguldás mániának nevezek. Apa a tévé előtt, halljuk az autók hangját, ahogy megérkeznek egy-egy kanyarba, dübörög a motor. A kislány vagy kisfiú érdeklődve figyeli a különleges gépeket, amikhez foghatót még sohasem látott. Leül az édesapja mellé, és először nem érti, hogy miért mennek ezek a furcsa szerkezetek körbe-körbe. Később már nem is érdekli. Futam futamot követ, és az apa már nem egyedül követi a száguldó cirkusz eseményeit. Közben eltelnek évek, a kislányból anya, a kisfiúból apa lesz, de ugyanolyan hihetetlenül kötődik a sporthoz.
Meglepő, ha jobban belegondolok. Miért vagyunk megszállottjai egy olyan világnak, amihez valójában semmi közünk sincs? Mi nem építünk autókat, jobb esetben nem száguldozunk, és versenygépet sem látott a többség közelről. Akkor mégis miért ülünk le minden versenyhétvégén a tévé elé?
Minél többet töröm a fejem, annál több dolog jut eszembe a kezdeti "nem tudom" helyett.
Az első az az elképzelhetetlenül nagy sebesség, amelyet mi valószínűleg sosem fogunk megtapasztalni. Lenyűgöző, ahogy a képek hihetetlen sebességgel rohannak a szemünk előtt. De mi nem fogunk 360 km/h-val száguldozni.
A másik az a különleges élet, amit a pilótákra kényszerítenek, és amit ők kényszerítenek saját magukra. Apropó, pilóták! Rajongunk olyan emberekért, akiket nem ismerünk, nem tudósok, nem váltották meg a világot, mindössze a szakmájukban a legjobbak. Egy szakmában, ami megköveteli, hogy ezek a versenyzők nap mint nap, versenyről versenyre kockára tegyék az életüket. Talán a vakmerőségük miatt csodáljuk őket annyira?
A harmadik és egyben számomra legkézenfekvőbb válasz, hogy miközben a tévét nézzük, vagy a hazai versenyen ugrálva szurkolunk kedvenceinknek, valahol mi is részesei lehetünk annak a rohanó univerzumnak, amit úgy hívnak: Formula-1. Miközben a szemünk előtt húznak el az autók, úgy érezzük, hogy egyszer majd mi is vezethetjük ezeket a gépeket, nekünk is egy fél világ fog szurkolni, és mi is 165-tel fogjuk bevenni a Parabolica kanyart Monzában.
Ezért ülünk le minden egyes alkalommal, és nézzük azt, ahogyan egymást előzik a pilóták.
Észre sem vesszük, de függőivé váltunk egy olyan sportnak, ami nekünk nem kézzelfogható, mégis élvezetet jelent.