Az ókori görög mitológiának van egy mítosza, melyet csak néhányan ismernek. Egy mese, melyről szinte mindenki elfeledkezett.
Az emberek kezdtek elfordulni az istenektől, akik emiatt fokozatosan veszítettek erejükből. A történet ebbe az időbe repíti vissza az olvasót.
Athén egyik szegénynegyedében élt egy favágó, Hadrosz, aki egyedül élt fiával, Dynatosszal. A 17 éves fiú az iskolát csak hírből ismerte: édesapja megtanította, amire tudta, de annyira szegények voltak, hogy iskolára nem futotta. Cserébe Dynatosz különleges képességet kapott: oly erős volt, hogy a környező falvakból is a csodájára jártak. A fiú a kivágott fákat egyszerűen csak felkapta a vállára, és úgy vitte azokat a raktárba. Ott a saját kezével aprította a hatalmas rönköket. Egy izzadságcsepp sem jelent meg homlokán. Még csak el sem fáradt. Ő élvezte a munkát. Abban lelte az örömét, hogy édesapjának ily sokat segíthet különleges erejével.
Ám a minap egy különös hír jutott a fülébe. Északon borzalmas eset történt: a tengeren hajózó Krinosz királyt több száz katonájával együtt egy tengeri szörny, Mahadosz pusztította el. A hajókból nem marad semmi, csupán néhány deszka és a királyi zászló. Dynatosz apjához fordult:
- Ó, ha én ott lettem volna, biztos megmenthettem volna őket! Apám, szeretnék útra kelni, és az embereken segíteni. Az idei munkáknak vége, most jön a tél, végre te is megpihenhetsz. De engem eressz utamra, nekem itthon már nincs maradásom. Járni akarom a világot, és Mahadoszhoz hasonló szörnyekkel szeretnék megküzdeni!
- Látom, szívedből e vágyat nem ölhetem ki. Útravalóul nem tudok sok mindent adni, csak egy kis élelmet, és egy tanácsot. Dynatosz, én tudom, hogy benned isteni erő lakozik. De elhiheted nekem, puszta kézzel az ilyen szörnyek ellen te sem győzhetsz. Szükséged lesz egy kardra. De nem akármilyenre. A te szíved igaz, és a kardodnak is annak kell lennie. Neked kell elkészítened. De úgy, hogy a lelked is beleadd.
- De apám, én nem vagyok kovács! Egész életemben melletted dolgoztam, favágóként, az volt az én munkám. A fa forgott a kezeim között, nem pedig a fém.
- Ím elmondom, mit neked tudnod kell. Kemény feladat előtt állsz, de te képes vagy elvégezni. Mesélek neked valamit: Mahadoszról korábban már én is hallottam. De az a rémség semmi Terraszhoz képest. Az a fenevad mind közül a leghatalmasabb, a legerősebb. Őt még az istenek sem zavarják. Hagyják, hadd pusztítson kénye-kedve szerint. Évente egyszer ébred meg. Olyankor előjön rejtekhelyéről. Úgy képzeld el Terraszt, mint a legrosszabb rémálmodat: egy hatalmas, erős, vérengző, háromfejű szörnyet. Éjfekete, s körülötte fullasztó füst terjeng. Lábain óriási karmok vannak, melyekkel mindent szétszaggat, mi az útjába kerül. S ha pusztítását befejezte, végszóként savas tüzet szór szét maga körül. Ez Terrasz. Az istenek óvják azt, ki a közelébe kerül. Itt az erőd és az ügyességed sem segít. Itt szükséged van a mitikus kardra, melynek elkészítésére csakis te, a Kiválasztott vagy képes. Ezért van neked ily hatalmas erőd. Téged az istenek emeltek ki az emberek közül. Félisten vagy. Rámbíztak téged, hogy szerény körülmények között nevelkedj, és megtanuld az alázatot, az engedelmességet, a munkaszeretetet. Tudtam, hogy egyszer el fog jönni ez a pillanat: utadra bocsátlak téged. Menj el Zeusz szentélyéhez, és szólítsd a főistent! Hogy ott mi fog történni, azt én nem tudhatom. De onnantól kezdve a sorsod már nem lesz az én kezemben. S most eljött a búcsú ideje: Dynatosz, eredj, vigyázz magadra!
- Köszönöm apám. Bár nem vagyok fiad, én mindig is apámnak foglak tekinteni. Az istenek áldjanak meg a sok jóságodért! Ég veled!
Azzal megölelték egymást, és elbúcsúztak. Dynatosz elindult a szentélyhez.
Napnyugta után ért oda. Belépett a hatalmas, korinthoszi oszlopokkal díszített terembe, melynek végében egy gyönyörűséges, márvány Zeusz-szobor ült a trónján. Dynatosz odament, letérdelt, s így szólt:
- Zeusz, kegyelmes főisten! Eljöttem hozzád, hogy sorsomat beteljesítsem!
Ekkor megjelent neki a Nagy Isten.
- Kedves fiam, örülök, hogy végre eljöttél. Már nagyon vártalak. Tudom, mi a célod, és én segítek neked. Ím ott jön Pegazus, a szárnyas paripa. Ő majd felvisz téged az Olümposzra. Ott foglak várni.
Pegazus abban a minutumban meg is érkezett: egy gyönyörű, hófehér paripa, és mindössze abban különbözött normális fajtársaitól, hogy szárnya volt és örökké élt. Dynatosz gyorsan felpattant a ló hátára, és már szálltak is az istenek lakhelye felé. Az út rövid volt, a fiú szinte fel sem fogta, hogy milyen gyorsan repülnek. Nem telt bele 1 óra sem, már az Olümposzon voltak. S Zeusz tényleg ott várt rá.
- Fiam, rengeteget kell tanulnod. A következő egy évet Héphaisztosz műhelyében fogod eltölteni, ahol megtanulhatsz mindent a kovácsmesterség művészetéről. Ha letelt ez az idő, megkapod azt a különleges fémet, melyből elkészítheted mitikus kardodat. Pegazus elvisz a kovácsistenhez. Sok szerencsét és jó tanulást! Ó, és még valami: ha elkészültél, ím itt e kürt. Ha Terrasz barlangjához érsz, fújd meg, s előjön. Akkor aztán ne kegyelmezz neki! Ég veled fiam!
Azzal Zeusz köddé vált. Dynatosz pedig Pegazus hátán berepülte az istenek birodalmát. Végül megérkezett Héphaisztoszhoz. Az isten nem habozott, rögtön nekiesett a fiúnak:
- No, végre megérkeztél! Gyerünk, munkára! Kevés az időnk, és még nagyon sokat kell tanulnod!
Dynatosz nem késlekedett, követte az isten minden utasítását. Hamarosan már otthonosan mozgott új otthonában, a műhelyben. Volt, hogy egész nap a fújtatónál segédkezett; máskor az üllőt tartotta; néhanapján pedig a különféle eszközöket hűtötte. A kezdeti, "könnyű" munkák után hamarosan következtek a nagyobb feladatok: a kardok formáját kialakítani, a fémeket megfelelő hőmérsékletűre melegíteni, de úgy, hogy el ne olvadjanak; egész nap a kalapáccsal ütni a forró vasat, de úgy, hogy karcolás ne essék rajta.
Az egy év hamar eltelt. Az utolsó nap reggelén Héphaisztosz odalépett a fiúhoz, és így szólott:
- Én tovább tanítani már nem foglak. Mindent elsajátítottál. Te voltál az eddigi legjobb tanítványom. Igaz, az első és az utolsó egyben. Sohasem foglak elfelejteni. Nekem most el kell mennem, engem már nem látsz többé. Az üllőn találsz egy fémdarabot. Az a tiéd. Készítsd el a kardodat!
Azzal a kovácsisten eltűnt. Dynatosz magára maradt élete legnagyobb munkájával. Rögtön neki is fogott. 3 napon keresztül, éjjel-nappal készítette a mitikus kardot, melybe beleöntötte szívét-lelkét. A negyedik nap reggelén büszkén emelte fel gyönyörű fegyverét, melyhez hasonlót még nem látott a világ. A pengéjére Dynatosz rávéste a saját nevét. Majd kisétált a műhelyből.
A kapuban Pegazus várta. Dynatosz tudta, hogy eljött a nagy nap, itt az ideje, hogy megküzdjön minden szörnyek leggonoszabbikával.
Két nap múlva elérte a rém rejtekhelyét. A füst miatt a napsugár idáig már nem jutott el. Szürkületi viszonyok uralkodtak. De Dynatosz nem félt. Lovát eleresztette, s egymaga indult el a barlang felé. Megfújta a kürtöt. Erre a hangra egyszercsak megremegett a föld. Majd egy hatalmas ordítás hallatszott az odúból. Terrasz előjött. Dynatosz még soha életében nem találkozott ilyesmivel: a felbőszült szörnyeteg ott magasodott előtte, és sokkal nagyobb volt nála.
Terrasz rögtön támadott: középső fejével a fiú felé harapott. De Dynatosz ügyesebb volt nála, így a szörny feje a földnek csapódott. A fiú nem tétovázott: kardjával elmetszette a rém nyakát. Terrasz óriási fájdalmat érzett, majd felüvöltött. Bosszúszomjas tekintete Dynatosz után kutatott. Nem találta sehol. Hirtelen éles fájdalmat érzett a hátán: a fiú Pegazuson ült, és kihasználva a szörny figyelmetlenségét, a hátához repült, és ott ejtett egy hatalmas sebet. Terrasz össze-vissza kapkodott, a fájdalom pedig egyre csak erősödött. Dynatosz ügyesen irányította lovát, s így nem került a rém karmai közé. A fiú aztán összeszedte minden bátorságát, Pegazust egy hirtelen manőverrel Terrasz mellkasa felé irányította, és egy végső döfést mért ellenfelére. A szörnyeteg utolsó üvöltését hallatta, majd összerogyott. Dynatosz győzött.
Pegazus hátán visszatért az Olümposzra, ahol az összes isten összegyűlt a tiszteletére. Zeusz tárt karokkal fogadta:
- Kedves fiam! Hát visszatértél! Legyőzted az ősi szörnyet, melytől még mi, istenek is féltünk. Köszönjük! Mondd, volna kedved az Olümposzon maradni? Méltó helyed lenne itt.
- Zeusz uram, én itt nem maradhatok. Úgy érzem, én nem evilágba tartozom. Engem vár az apám. Megtettem, mi sorsom volt, de szeretnék továbbra is fákat vágni, és dolgozni, ahogy azt eddig is tettem.
- Rendben van fiam. Akkor hát eredj! Ég veled!
Dynatosz pedig Pegazus hátán elindult Athénba. A szárnyas paripát Zeusz a fiúnak ajándékozta. A már 18 évessé lett legény visszatért otthonába. Hadrosz alig hitt a szemének, amikor felnőtt fiát megpillantotta:
- Ó, te jó ég! Dynatosz! Hát élsz! S látom, mily szép kardod van. Ezek szerint véghez vitted, mit sorsod megírt.
- Üdv néked, apám! Visszatértem hozzád, s most már itt fogok élni örökre. Terraszt elpusztítottam. Életem munkáját pedig elvégeztem. Szeretnék visszatérni régi életemhez, hogy továbbra is favágóként élhessek, veled, a béke idejében. Itthon.