ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

A szavak embere és a Szavak

"Más költők, mi gondom ezekkel,
mocskolván magukat szegyig,
koholt képekkel és szeszekkel
mímeljen mámort mindenik"
/József Attila/

Az író, a szavak embere, kedvenc kávéháza teraszán ücsörgött és kedvetlenül kortyolgatta kávéját. Előtte, a kerek kis asztalon jegyzet-tömbje feküdt és egy töltőtoll. Azért nem mondom, hogy a "töltőtolla", mert a toll nem az övé volt, kölcsönkérte Vidory Kálmántól a nagy színésztől. Az író lebámult a jegyzettömbre, aztán felemelte búbánatos arcát és kinézett a napernyőt tartó oszlopok között a járdán és az úttesten vonagló tarka forgalomra. Nagyszabású regény tervezetén dolgozott, illetve, dehogy dolgozott, el se kezdte, nem jutott eszébe semmi. Vele szemben Szavak ült, és Szavak bíztatta: "láss neki, itt vagyok, segítek". Szavak szendén narancsszörpöt szürcsölt szívószálon, a túlsó asztalnál Vidory Kálmán konyakot, és a pincérnő fenekét csipkedte.
Szavak fiatal, kacér nő volt, vörösre festett ajkai csókra csábítottak, Vidory, a nagy színész, középkorú férfi, hajszolt, riadt tekintettel, s kontrasztosan örökös vigyorba futó szájjal.
Elfutott kinn egy üdítően sárga villamos, aztán egy másik jött, és semmi nem történt, csak a pincérnő sietett tovább pipacs-pirosra gyúlt képét tenyerébe rejtve.
Az író sóhajtott és maga elé kotorta a jegyzet-tömböt. Szavak intett, nyújtotta a tollat, Vidory Kálmán tollát. Mintha azt mondta volna a mozdulat: "ideje elkezdeni barátom, az én időm is drága"

A történet különben már rég a fejében volt. Benkő Elemérről szól majd, az erősáramú szakmérnökről, csalódásairól, vívódásairól, és talán az újrakezdésről, vagy a halálról, a kettő oly közel áll egymáshoz. A mérnök fiatalember, az író jó harmincasnak szánta, beleszeret egy férjes asszonyba, és végzetesen csapdába esik. A nőnek három gyereke van, férje sportlövő. Kell ennél nagyobb dráma? -tehetnénk fel a kérdést, de szinte felesleges is feltenni, mert hiszen tudjuk, hogy nem kell. A két ember sorsa, így hogy egymásba gabalyodtak, maga a csupa nagybetűvel írt DRÁMA. Mert, ugye, mi van akkor, ha titokban folytatják a szerelmi viszonyt, /a férj rájön, és keresztüllövi Elemért/ -vagy akkor, ha az asszony elválik széklábtól, mosdókesztyűtől, otthagyja férje urát, és a három apróságot?
Nem kell írónak lenni, ahhoz, hogy beleborzongjunk az alapötletben felsejlő lehetőségekbe. Az asszony elválik, a bősz férj utánuk megy, megtalálja őket és egy nagy késsel....brrr!!!
Fontolgatta, hogy esetleg szétválasztja őket. Az író olyan, mint az Isten. Kénye, kedve szerint játszik a szereplők sorsával. A mérnök hosszú vívódások árán rájön, nem teheti meg, hogy magához láncolja a nagycsaládos fiatalasszonyt. Esetleg a Szociális Minisztérium is tiltakozna, meg szankcionálna...Lelkiismerete egyre gyötri, és szerelme lángolásának csúcspontján rájön, nem szabad ezt így tovább folytatni. Találkoznak, és szakít az asszonnyal. Ezt követően fejfájások jelentkeznek, éjszakánként álmatlanul hánykolódik. Nyugtatót szed, konyakot iszik rá, később rumot, ami még rosszabb. Még később, nem sokkal később megőrül, a Hárshegyre viszik /lehet, hogy nem oda, mert a Hárshegy a dolgok jelenlegi állása szerint áldozatul esik az ágyszám-leépítésnek, mint, ahogy az író szülei négy évtizeddel korábban a "racizásoknak" estek áldozatul/, -és sokkos idegroncsként fejezi be életét, még jóval negyvenen innen.

Igen, ezt majd eldönti, de le kell írni az első mondatot. Az első mondat a legnehezebb, utána a többi már jön magától. Szavak vár, s vár a másik asztalnál a színész Vidory. Általános várakozás lóg a tikkadt délelőttben, csak a villamosok csilingelnek, az autók mormolnak. Az író a közepén akarja elkezdeni, egyenesen a sűrűjébe akar vágni, innen halad majd időben jobbra és balra, így tágul majd két irányba a cselekmény, bontakozik ki a mondanivaló, s az esztétikai értelemben vett szépség, ami más, mint a mindennapok "szépsége", de nagyon más ám.
Sóhajt, a papír fölé hajlik és írni kezd.
"Benkő Elemér a Margitsziget árnyas fái alatt sétált"
A fehér lapon, mint apró bogarak másznak a betűk. Szavak gúnyosan rázza a fejét, s tagadólag int Vidory is túlnant.
Az író kihúzza az "árnyas" szót és a habost teszi helyére. A mondat most így hangzik: "Benkő Elemér a Margitsziget habos fái alatt sétált"
Ránéz Szavakra, Szavak a vállát vonogatja, s vörösre mázolt száját biggyeszti.
Igen, bővíteni kell a mondatot, -gondolja magában az író, s nosza, nekiáll bővíteni.
"Benkő Elemér a Margitsziget habos fái alatt sétált, s szívében bimbóból virágba szökkent a szerelem"
Előre tudja, hogy Szavaknak ez se fog tetszeni, elfogultan keresi a nő pillantását.
-Szürke, unalmas, egyhangú, -mondja Szavak, -frissítsd, élénkítsd!
Az író áthúzza azt, ami a "sétált" szó után következik, s fölékörmöli: "szívében rügyező, hamvas bimbóból szertelen kedvvel nyíló virágba szökkent a szerelem."
Felnéz, lesné a hatást, de a széken, ahol imént a Szavak ült, senki nincs. Ketten vannak a kávézóban késő-délelőtt, ő és a Vidory, s valahonnan, egy libbenő függöny mögül gyűrűző kacagás száll.

-Ilyenek a nők, -mondja csalódott arckifejezéssel átnézve a nagy színész asztalához.
-Ilyenek bizony, -horgasztja le ráncolt fejét Vidory. A kis pincérlányra gondol, aki az imént suhant el rátartian magasra vetett fővel. -Sajnos ilyenek.

Azt, hogy Szavak, a szép Szavak ott ült az író asztalánál, -észre se vette, ami úgy gondolom eléggé jellemző.