ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

MISE ÉS KÖRMENET



Húsvét a feltámadás ünnepe. Meg kell magyaráznom, mi az, a "feltámadás", mert élek a gyanúperrel, nem csak a modernkor embere, de a XXI. szd-beli emberek jó része sem érti a lényegét. Úgy mondom el, ahogy a régi írásokból megtudtam, nem veszek el belőle, s nem teszek hozzá semmit. A Biblia szerint Isten elküldte egyszülött fiát, Jézus Krisztust: váltsa meg az embereket bűneiktől. Mely bűnöktől? Nos, ez kicsit homályos, de a következőket sikerült kihámoznom a nagyon nehezen érthető szövegből: Isten megteremtette a világot, eget és földet, /hat nap kellett neki hozzá/, s az első embert, Ádámot. Odaadta neki a paradicsomot, egy szép, nagy, jól felszerelt kertet, hogy abban éljen. Egy nap eszébe jutott, társ kellene az embernek, akivel megoszthatja a magányt, s míg Ádám aludt, kivette egyik bordáját, és ebből a /feltehetően véres, csontos, stb./ valamiből létrehozta Évát. Attól kezdve ők ketten együtt jártak, együtt háltak, s Ádám, ha kedveskedni akart Évának, "édes kis oldalbordájának" szólította. Szép volt a világ a paradicsomban, egyszerű és kerek, nem létezett betegség, gond, és halál. De megjelent a kígyó, Isten bukott angyala, maga az ördög, -Lucifer, vagy Sátán néven is emlegetik. Azért jött a Földre, hogy eltántorítsa az első emberpárt Istentől. Volt két fa a Paradicsomban: az egyik a tudás fája, a másik az örök élet fája. Az Úr megmondta Ádámnak, és Évának, a kert összes fájáról ehetnek, ez a két fa azonban tilalmas. A kígyó rágta a fülüket nap, mint nap, igyekezett rábeszélni őket, szegjék meg a parancsot, szakítsanak a gyümölcsből. "Olyanok lesztek, mint az Isten" -mondta mézesmázos hangon az ördög, -"mindent tudóak, s örök életűek, miért nem jó ez nektek?"
Mi hasznot várt az üzlettől? Nos, ő a Tagadás, az Ellenzés szelleme volt, Isten ellenlábasa. Amit Isten megalkotott, azt ő le akarta rombolni, -ebben utazott. Hogy összeveszítse embert és Istent, igen, ez tökéletesen beleillett a tervébe, Már előre dörzsölte a kezét, mekkorát kaszál az ügyleten. Számítása azonban, csak részben vált be. Lássuk csak mi is történt?
Éva elcsábult. /Először mindig az asszony csábul el, manapság sincs másként/ Ránézett Ádámra sugárzóan szép szemeivel, és azt mondta: "a mi Teremtőnk nyilván tudta mit csinál, ha olyannak alkotott minket, amilyenek vagyunk. Nyilván tervei között szerepelt ez a rusnya, de okos kígyó, s ez a gyönyörű gyümölcs. Én tehát szakítok egyet"
A szavakat tett követte, letépett egy szép, piros almát a fáról. Beleharapott, s azon nyálasan, Ádámnak nyújtotta: "ízleld meg, no, te is"
A férfi még mindig habozott, de csak egy rövid ideig, aztán követte Évát. Jó étvággyal elfogyasztották az almát, nem sejtve, a tudással, mekkora nyűgöt vesznek a nyakukba. Elindultak a másik fa felé, a kígyó álnok mosolygással hívta őket: "gyertek, csak gyertek, örök életet nyertek" Már ott álltak a fa alatt, egy lehajló, könnyű szélben bólogató leveles ág súrolta Ádám haját. Még mindig nem történt semmi. Éva kinyújtotta kezét a gyümölcs után. Ekkor az Úr hangja hallatszott a felhők közül: "Ádám, Ádám! Elhagytál engemet, elhagylak most én is". Hirtelen, mintha az égből pottyant volna oda /s, nem vicc, tényleg onnan pottyant/ kezében lángoló karddal cerub állta el útjukat. A kígyó eltűnt, felszívódott. Mit várhat az ember egy csúszómászótól? A ragyogó kék ég elhomályosult, piszkos-szürkévé vált. A nap tüze kialudt, élettelenül hevert haragos felhőrongyok között, folyt a vére. Isten angyala végigkergette a bűnösöket a kerten, ki a kapun, a lakatlan, kietlen pusztába. Az Úr elvette óvó kezét. Ettől kezdve úgy éltek, hogy maguknak kellett gondoskodni magukról: megtapasztalták a létezés minden gyötrelmét, a meddő, kilátástalan küzdelmet, s az értelmetlen, semmibe vesző véget. Az eredendő bűn atyáról fiúra szállt, e naptól kezdve mindenki, aki megszületett, bűnösként született, és sötétségbe hullt léte.
Ment egy ideig így, aztán Isten megint gondolt egyet. /Mint látjuk ebben a régi mesében, elég gyakran meggondolta magát./ "Eltörlöm bűneiket", -mondta magában, "eddig bosszúálló Isten voltam, mostantól szerető Atya leszek"
Megbízta a Szentlelket, nemzzen neki fiúgyereket egy földi asszonytól, Máriától. A Szentlélek is Isten volt, mint ahogy a születendő gyerek, Jézus Krisztus is az lesz, ők hárman: Atya, Fiú, Szentlélek egy istenséget képeznek. A homousionon nem kell fennakadni, látjuk, piszlicsáré földi dolgok is lehetnek egylényegűen ellentmondásosak, ilyen pl. a fény, ami egyszerre mutatja magát hullámnak, és mérhető tömeggel rendelkező valaminek. Némi probléma a születések sorrendjében is felfedezhető, a keresztények egyik imája a bibliai történettel szemben azt állítja, hogy a Szentlélek az Atyától és a Fiútól származott, a Fiú az Atyától, s mindkettőtől a Szentlélek. "Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött fiában, aki az Atyától született, az idők kezdete előtt, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egy lényegű, és minden általa lett. ....Hiszek a Szentlélekben, aki az Atyától és a Fiútól származik, akit épp úgy imádunk, és dicsőítünk, mint az Atyát és a fiút. Ő szólt a próféták szavával..."
Most akkor ki, kitől és mikor? Jó, ne menjünk bele, főleg mi ne, modernkor emberei, akik tudjuk, mi az, az időparadoxon és más, egyéb teretlit is láttunk már.
Jézus tehát a tanítás szerint megszületett Betlehemben, ebben a régi zsidó városban. Apja, Dávid nemzetségbeli József, derék szorgos mesterember volt, szerették a népek. A bajokat leszámítva békességben éltek, míg Jézus 30 éves nem lett. Ekkor, igazi, égi atyja parancsára tanítványokat, egyszerű halászembereket gyűjtött maga köré, s hirdetni kezdte Isten igéjét, ami végső kicsengésben arról szólt, hogyan nyerhetik el az emberek az örök üdvösséget, vagyis az örök életet.
"Új parancsot adok nektek" -mondta Jézus a tanítványoknak, -"szeressétek egymást, ahogy én szeretlek benneteket"
Véghezvitt sok csodát, meggyógyított betegeket, feltámasztott halottakat. Végül, ahogy a próféták megjövendölték, hamis vádak alapján perbe fogták, /a zsidók azt állították, le akarja taszítani trónjáról Heródes királyt és ő akar a helyére ülni/ elítélték és keresztre feszítették. Az írások szerint harmadnapon feltámadt, megjelent tanítványainak, evett, ivott velük, tanította őket. Úgy járt közöttük, mint hús-vér ember, s úgy egyúttal, mint a szellem: csukott ajtón keresztül érkezett, távozott. Egyszerre volt hullámtermészetű, és korpuszkuláris, akár csak a fény, -ha szabad ezt a jelenséget, ilyen profán módon megvilágítanom. A tanítványok látták a csodát, s hittek. Egy szép nyári nap Jézus elbúcsúzott tőlük, lelkükre kötötte, folytassák a tanítást, és szemük láttára felszállt a mennybe. Pünkösd napján, ahogy megígérte, elküldte hozzájuk a Szentlelket, aki megnyitotta elméjüket. Szétszéledtek a világban, hirdették Isten igéjét: Jézus Krisztus megváltotta az embert a halálból: kereszthalálával mindenki előtt megnyitotta az örök élet kapuját.
Nos, nagyjából ennyit sikerült kihámoznom, ennyit tudok továbbadni. Remélem, mindenki érti a velejét.

A teniszedző elnyűtten, rosszkedvűen érkezett meg este nyolc óra körül a templom elé. Már sötét volt. Idegállapota kulminált, amikor megpillantotta a tömeget: a hatalmas főhajó tele volt emberekkel, az élő massza alaktalan amőbaként kitüremkedett az ajtón, szétfolyt a bejárat lépcsősorán, lélegzett, hullámzott, vonaglott. Forgách megállt a legalsó lépcső száz éves csorba kövén. Bentről az úrfelmutatás szertartásának hangjai szűrődtek ki. A vén pap most emelte magasba a kelyhet. Forgách nem látta, mert az előtte állók fejei, vállai összezáródtak előtte, de elképzelte. "Íme itt van vérem kelyhe, az új és örök szövetségé, mely értetek és mindenkiért kiöntetik a bűnök bocsánatára." -búgott át az oszlopok, ívek által széttördelt űrön a pap szava.
A szertartás Jézus utolsó vacsoráját idézte. Ezen az estén a mester együtt ült az asztalnál tanítványaival. Lukács és Máté, a későbbi történetírók, őket "evangélistáknak" nevezik, azon az alapon, hogy ők tudósítottak először a jó hírről, vagyis az evangéliumról, ami szerint nincsen többé halál és elmúlás, egybehangzóan állítják, hogy amikor Jézus megtörte a kenyeret, hogy adjon belőle a többieknek, így szólt hozzájuk: "ez az én testem, mely értetek adatik"
Az emberek letérdeltek. A teniszedző nem követte példájukat, tétova pillantása a földre hajló fejek felett Linka törékeny alakját kereste. Megpillantotta a térden álló, hófehér ruhás lányt oldalt, az oltár mellett, aztán az átvibráló mozgás gyűrűző hullámai újból elnyelték alakját. A teniszedző rosszkedvének vasbeton falain belülről két kézzel dörömbölt valaki, talán a kőbe zárt tündér, le kell azonban szögeznem, hogy ezt a költői képet maximálisan képletesen kell érteni, mert csak dimenziók léteznek, tündérek és boszorkányok nem.
A pap ajkához emelte a kelyhet, ivott belőle: "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre"
"Uram nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem" -jött a válasz, mintha tenger zúgna.
Elkezdődött az áldozás. Ez egy igen furcsa szertartás. A nép sorban áll az oltár előtt. A pap ostyát vesz ki az ezüst tálból /nem tudom mi az, az ostya, de a NET-en szó szerint így írták, majd később Kingával megkonzultálom/ és az előtte álló, soron következő hívő szájába teszi. Rendkívül gusztustalan és indolens eljárás, belenyúlni mások szájába. És egészségtelen. Három pap áldoztatott: az öreg oroszlán-sörényű, s két fiatal kispap, vagy diakónus, így is eltartott egy ideig. Végre lecsengett, s mint vihar zúgása búgott fel az orgona hangja. Diadalmasan zendült a szent ének, visszaverte dallamát a festett, magas fal: "alleluja, hála légyen az Istennek"
A tömeg megindult kifelé. Forgách félreállt, hogy utat adjon a hívők mögött érkező oltáriszentségnek. Négy megtermett férfi vitte a négy sarkán méretes oszlopokra kifeszített baldahimot, alatta a plébános a kispapokkal, őszült oroszlánsörénye szerte szétlobogott, két kezével magasba emelte Krisztus testének színarany, sugaras ereklyetartóját, mögöttük ministránsok elnyúló sora égő fáklyákkal. A menet előtt fehér ruhás kisfiú szaladt a füstölővel, lóbálta. A tömjén illata betöltötte a teret. Most elhaladtak. Linka karnyújtásnyi távolságban lépkedett el Forgách előtt. Amikor mellé ért, felemelte a fejét és egy méterről szembenézett a férfival. A teniszedzőn villám csapott keresztül. Lába földbe gyökerezett, mozdulni sem tudott.
A tömeg felcsatlakozott a ministránsok mögé, magasan szárnyalt az ének a sötét ég alatt: "feltámadott, alleluja, hála légyen az Istennek" A körmenet bekanyarodott a templom melletti utcába, A házak ablakpárkányain gyertyák égtek. Isten lelke közöttük lebegett, így érezték a hívek. Fújt a szél, lobogtak a lángok. Linka elől menetelt a többiekkel, Forgách a tömeg közepén csoszogott. Aztán, ki tudja, hogy történt, amikor a parkot körbekerülve visszaértek a templom elé, már a körmenet elején volt. Bevonultak a falak közzé. Ahol állt, onnan jól látta a lányt. Szemben álltak egymással, 15 méterről tekintetük összekapcsolódott.
A pap áldást osztott. Kitárta két karját:
-Az Úr legyen veletek.
-És a te lelkeddel, -mormolta a tömeg.
-Áldjon meg benneteket a mindenható Atyaisten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, ámen. A szentmise véget ért, menjetek békével.
Felcsendültek a pápai himnusz taktusai, majd a magyar és a székely himnusz következett. A székely himnuszt Forgách nagyon szerette, úgy tudta, hogy az egyik őse székely volt. Teljes hangerővel fújta hát ő is: "Ne hagyd elveszni, Erdélyt Istenünk"
A mai kor embere számára talán kicsit poénos, hogy 60 évvel a mindent eldöntő nagy háború után, mely Erdély sorsát megpecsételte /Erdély egyik tartománya volt a "Nagy Magyarországnak", a vesztes felet sújtó békediktátum elszakította az anyaországtól, s a győztes félnek adományozta/ -emberek még képesek voltak ilyen meddő álomkergetésben kiélni romantikus hajlamaikat. Ne törjünk azonban lándzsát Forgách felett, mint ahogy Katalinka felett se, fogadjuk el, hogy a XXI században éltek néhányan, akiket érzelmeik irányítottak nem a hűvös racionalitás. Az érzelmek, melyeket, mi, modern kor emberei szerencsére már kiküszöböltünk életünkből.
A nyüzsgő, dagadó, hullámzó tömeg kifolyt a templomból, megtorlódott, vajúdott, majd újra meglódult. A férfi türelmesen várt, azon a helyen, ahol állt. Ritkultak a sorok, a homokóra szemei leperegtek, a szemek az emberek voltak, az edény, a hatalmas, boltíves terem. A sekrestye felől feltűntek az első szállingózó ministráns gyerekek. Kis idő múlva Katalinka is jött. Egyedül volt. Meglátta a férfit, egyenesen odament hozzá.
-Tetszett a vers, -mondta. -Majd megírom, mit gondolok róla.
-Kellemes ünnepeket kívánok, -válaszolta zavartan a teniszedző.
Kis ideig elfogódottan álldogáltak. Újabb gyerekcsapat érkezett a sekrestye felől. A lány hátrapillantott, aztán visszafordult és Forgáchra nézett.
-Én is kellemes ünnepeket kívánok neked.
A gyerekek a szüleikkel közeledtek. Jöttek Linka szülei is.
-Szervusz, -mondta a teniszedző és elindult.
-Szervusz, -mosolygott a lány.

3005-ben írom ezeket a sorokat. Ne kérdezze senki, milyen évszakban. Nincsenek évszakok. Hónapok sincsenek, csak egymás után pergő napok. Ma van az év 251. napja. A történetet a meglévő dokumentumok alapján /Katalinka és Forgách fennmaradt levelezése/ én találom ki, Merész Kinga segít benne, módszerünk az oknyomozó történelemkutatás. Gombhoz varrjuk a kabátot. A variációkat számítógépen elemezzük, erről majd később bővebben. Az algoritmusok nem túl bonyolultak, aki matematikában III. fokozattal rendelkezik, könnyen megérti.
Éjszaka van, sötét a tenger mélye. Nem látom, csak tudom, hogy a szalon gömbölyű, fekete üvegfala mögött csápolnak az örökké éber polipok.