Hajnal volt még, mikor kipattantam az ágyamból Ma érkezik! Mióta is nem láttam? Hmm, talán két éve. De ma itt lesz, ma megmutatom neki, hol születtem, hol vannak a gyökereim.
Lázasan kapkodtam magamra a ruháimat és szinte repültem az állomásig. A vonat halk zötyögéssel küzdötte be magát a kopott falak közé. Az első kezembe kerülő ajtót feltéptem és őrült sétába kezdtem a kocsikon. Valahol itt kell lennie..
Az utolsó előtti ajtót kitártam és ott ült ő. Gyerekkorom ismerője, titkaim őrzője, hetedhéthatárra szóló barátom, Lem.
Egymás nyakába ugorva egyszerre száz sztorit idéztünk fel, miközben a vonat tovább rajtolt a cél felé.
- Emlékszel, amikor először láttam a nagyidat?- kérdeztem.
- Ja, és semmit nem értettél a tájszólásától - vigyorogta Lem.
- A kínai nagyi - buggyant elő egyszerre belőlünk.
S én visszaemlékeztem a nagyija hosszú monológjaira, amiből csak a családtagok nevei villantak ki, a többit nem értettem, de bólogattam serényen.
A vonat nagyot nyekkenve állt meg, mi lepattantunk és már mutattam is a kis házat:
- Látod, az a nagyon piros cserepes!
Az utolsó métereket futva tettük meg, nagyim már ott állt az ajtóban.
- Jajj, gyerekem, megvantál.
- Szia nagyi, ez itt Lem.
- Megvantál Lem, bejjebb mék.
Lem kitágult pupillákkal itta a szavakat.
- Kínai nagyi- suttogta, s hatalmas vihogással kapaszkodott belém.
- Mivók?- kérdezte nagyanyám.
- Semmi nagyi, mit eszünk?
- Levest, húst.
Lem ismét suttogóra fogta: - Ez most az, aminek hangzik?
-Édesem a hús vidéken is hús- rötyögtem felé.
Mami feltálalta a repertoárt:
- Egyék, mert fogyék.
- Háát, igen, ha eszem, fogy- okoskodott Lem.
- Hehh, hát te, te fogyék.
- Hmm, hmm. ühüm- adta tudtunkra a vendég, hogy érti, érti már a logikát, ami tele szájjal nem kis teljesítmény. A leves mart, mint a méreg.
- Ihatnál?
- Ihatnék?
- Ott a konyhába, menék be!
Tétova léptekkel bár, de Lem elindult a konyha felé: - Hmm, pohár?
- Stelázsi. Fönső póc.
- SteláMIII?
- Az a polcos szekrény- súgtam, hogy a mami meg nem hallja, bár eléggé süket volt már szegénykém.
- Elhúznód firhangot, látni már. - tódította a öreglány.
Újra suttogóra fogtam : - A függöny mögött.
- Itt nincs pohár - mondta visszafogottan a győztesek piciny gőgjével Lem.
- Findzsa, assincs? - kiabálta mama, majd felém fordult : - Eze ilyen úri fajta?
- Neeeem, mama, csak tök süket.
- Mint a kínai nagyi- suttogta jókedvet bugyogva ezeréves barátom, aki immár megízlelte gyökereim élő, de tűnékeny valóságát.