HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 7

Tagok összesen: 1951

Írás összesen: 53244

ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Árvai Emil
2022-12-31 16:54:16

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Szőke-Tasi KatalinFeltöltés dátuma: 2006-04-10

Reggeli

Az újonnan megnyílt kávézó tarka színeivel és kedves felszolgálóival hamar elnyerte a környékbéliek tetszését. A régi vegyesbolt helyén most különleges kávékat, süteményeket, és délelőtt tíz óráig reggelit is lehetett kapni.
Kint, a forgalomtól nyüzsgő utcán egy idegesnek látszó fiú várta osztálytársát. Ő persze késett, mint mindig, de ez már a tanárokat sem zavarta. Megszokták, mert az ember megszokja a reggeli csúcsforgalmat, a zajos várost, ahol elvesznek az arcok, és egyetlen tömeg hömpölyög nyolcra óvódába, iskolába, munkahelyre. Egyértelmű, hogy van, aki nem ér be időben.
Pedig mindig felkelt időben. Jó, lehet, kicsit sok időt töltött a fürdőszobában, de hát istenem, muszáj csinálni valamit azokkal a hatalmas karikákkal. Különben is, minden este éjfélig tanult. Tizenegykor kezdte. Most amúgy is nagyon csinosnak kellett lennie.
Eddig még sosem találkoztak iskolán kívül. Négy éve - az osztálykirándulások és közös múzeumlátogatások kivételével - csak a nagy zöld épületben látták, kerülgették egymást. Nem mertek tenni semmit, az osztályon belüli kapcsolatok egyike sem volt hosszú életű. Enikő ezen gondolkozott, amikor befordult a sarkon, és meglátta Gergőt. Akkor viszont rögtön elfelejtett minden eddigi okoskodást, és boldogan ment be vele reggelizni.

Megszokott kis asztal a sarokban, rajta teamécses, két vicces mintájú bögre, két tányér rántotta. Most? Itt? Miért ne? Hiszen olyan régen együtt voltak már.
Az iskolában nem tudhatott róla senki. Betartották ezt az egyszerű szabályt, mert nem akarták, hogy állandóan őket lesse mindenki. Nem, nem, osztályon belül nem szabad. Banketten derült ki, akkor már minden szép volt.
Egyetemre kerültek. Ott már senkit sem érdekelt, mindenki egy nagy családba tartozott, mégis állandóan bujkáltak. Kezdett a vérükké válni. Bujkálni. Rejtőzködni. Menekülni.
De ennek már vége. Enikő biztosnak vélte a rá váró nyugalmat. Ahogy kávézójukban ültek egymással szemben, minden olyan egyszerűnek látszott. Elnézte barátja kezét, ahogy a rántottát szúrja a villára. Sosem nézett fel evés közben. Arca az ablakon beömlő napfényben idegenül öregnek tetszett. Orra mellől kiindul két vonás, le a szájáig, homloka olyan, mint a felszántott föld. A pár szőrszálból durva és tömött borosta lett. Nem látszott, hogy huszonhárom éves. Gergő, a legjobb, legszebb, legokosabb. Mindenki így gondolta, de a lány biztonságban érezte magát, bár sosem volt "hivatalosan" a barátnője. És ma meg fogja kérni a kezét. Enikő olyan biztos volt benne, mint abban, hogy ma szerda van.
- Elegem van a bujkálásból. Nem folytathatjuk ezt így tovább - a fiú hangja nem tükrözött semmilyen érzelmet. Remegő keze, zavart körbepillantásai azonban egyértelművé tették idegességét. Hogy mondjam meg neki?
- Helyes, szerintem sem. Mit javasolsz? - letette a villáját, kissé előrehajolva az asztalra könyökölt, így támasztva meg állát. Az is lehet, hogy nem híve az ilyesminek, vagy rólam nem tudja. Pedig én nem tudok nélküle élni. Ha összeköltözünk, az is jó.
Gergő sóhajtott, és hátradőlt. Meg kell tenned. Gyűjtögette bátorságát, aztán belekezdett.
- Sokat gondolkoztam kettőnkön... Ez nem vezet sehová... Nincs értelme...
- Azaz?
- Nem akarok tovább hazudni neked.
Enikő elsápadt. Forogni kezdett vele a világ, úgy tűnt, kicsúszik alóla a talaj, és székével együtt belezuhan egy nagy csésze cappuccinoba.
- Nem szeretsz?
- Nem erről van szó.
- Akkor? - a lány hangja egyre türelmetlenebbül csengett.
- Nem voltam biztos benne, hogy ezt tudni akarod. Arra gondoltam, jobb, ha fogalmad sincs az egészről.
- Van valakid? Van valakid. Erről van szó, ugye? - ordította Enikő a fiú arcába két centiről. Ráborította az asztalt, tea és kávé fröccsent, rántottadarabok repültek. - Hogy lehettem ekkora idióta? Napokra eltűnsz, nem mondod meg, hogy hova, csak azt, hogy "dolgozol". Micsoda szemétláda vagy!
A lány elviharzott.
A pincér, aki már régről ismerte őket, szótlanul takarítani kezdett. Összeszedte a cserepeket, felmosta a padlót, majd egy pohár vizet vitt Gergőnek. A fiú előszedett egy dobozkát a belső zsebéből, kivett belőle egy pirulát, és víz nélkül lenyelte.
- Mikor mész be megint?
- Ma.
- Biztos, hogy nem kellett volna megtudnia?
- Könnyebb lesz neki így. Higgye csak, hogy... Mindegy is mit hisz. Minél rosszabbakat gondol rólam, annál jobb.
- És te? Mi lesz így veled?
- Csak ő tartotta bennem a lelket. De nem vagyok már gyerek. Tudom, hogy ez mivel jár, és nem titkolhattam volna sokáig. Azt akarom, hogy boldogan éljen. ÉLJEN!!! Érted? Hogyan is érthetnéd. Senki sem érti.
Felállt, és a csodálkozó tekintetek kereszttüzében kiment a zajos utcára.

Enikő otthon pakolt. Mindent, ami arra emlékeztette, el akarta tüntetni minél előbb. Repültek a plüssállatok, levélkék, elszáradt virágok. Mikor végzett, a padlóra vetette magát, és hörögve sírni kezdett. Egyetlen barátnője tudott Gergőről. Őt hívta.
Dóri persze jött, elvitte magával a bánatot, és barátnőjét a nyaralójukba.
- Két hét múlva újra a régi leszel - ígérte Enikőnek.

A vegyszerszagú váróterem tele volt emberekkel. Hosszas várakozás után szólították. Gergő bement, türelmesen végighallgatta, hány kezelésre lesz még szükség, de tudta, hogy mindez felesleges. Az embernek nem mondják meg, ha nem tudnak segíteni rajta.
A kórterem fullasztó levegője az ebédszaggal keveredve kibírhatatlan volt. Neki pedig ott kellett maradnia, megvárni, amíg az egész üveg tartalma a vérébe kerül, hogy utána elölről kezdődjön az egész.
Csepp csepp után. Perceken, órákon át. Éjjel és nappal. Mindig. Amíg azt nem mondja a szervezete, hogy elég. Hogy megadja magát. De akkor még nincs vége. Akkor még nem könyörül rajta a kór. Előbb felemészti minden energiáját, egész testét és lelkét. Végül már csak a halálért könyörög.
NEM!
Az én döntésem. Senkinek semmi köze hozzá. Én nem akarom így végezni.

Gergő kitépte a tűt kézfejéből, majd úgy, ahogy volt, pizsamában újra menekülni kezdett. Ki a kórházból, ki a körülötte lévő parkból, futott, futott és futott.
A tavasz késett, de annál nagyobb áradást hozott magával. A Duna csak hömpölygött a rakpartokon. A fiú a Margit-hídhoz ért, s elfutott a híd közepéig. A villamosmegálló aluljárójának lépcsőjénél a sirályokat etették. Elnézte a madarakat, majd az elé táruló képeslapot.
Igen, ez így azért mégiscsak más.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Kalocsa Zsuzsa alkotást töltött fel Szól a szív címmel a várólistára

black eagle bejegyzést írt a(z) Egy másik emlék - 11# novella című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Egy emlék - 10# novella című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 38. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 37. című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A lajtorja 38. című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A lajtorja 37. című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Az Ó és az Új című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Az Ó és az Új című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Az Ó és az Új című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 36. című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A lajtorja 36. című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Az Ó és az Új című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Az Ó és az Új címmel

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 155. című alkotáshoz

eferesz alkotást töltött fel Így, újév felé? címmel

eferesz bejegyzést írt a(z) Teremtésem című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A lajtorja 155. című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel A lajtorja 155. címmel

sailor bejegyzést írt a(z) Gömbölyű című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Teremtésem című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Így, karácsony múltán? című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Teremtésem című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Szavak című alkotáshoz

eferesz alkotást töltött fel Évgyűrűk címmel

Tóni alkotást töltött fel Petőfi Sándor: Hazámban / In der Heimat címmel

Tóni alkotást töltött fel Kis János: Hajós ének / Schiffers Gesang címmel

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Általános csevegés fórumtémához

szilkati bejegyzést írt a(z) Régi regék erdeje című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Szavak című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Gömbölyű címmel

Tóni alkotást töltött fel Szabolcska Mihály: Újév / Neues Jahr címmel

Tóni alkotást töltött fel Sértő Kálmán: Kívánság / Wunsch címmel

sanna alkotást töltött fel személyiség címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Szavak című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Szavak című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2023