ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Velencefürdő nyaraló övezete a műút tóval szemközti oldalán, egy magaslaton fekszik. A strandra menet, át kellett vágnunk a műúton, de miután nem volt szándékunkban a fizető bejáraton bemenni, körbe kerültünk, elsétáltunk a nádas és a Tóvendéglö előtt, majd innen tovább, egy elhagyatott kerítés szakaszig, ahol a dróthálót fölemelve átbújtunk a strand területére. Soha nem vett észre senki bennünket.
Azon a bizonyos pénteki napon is ezt tettük. Sanyi bújt át elsőnek, beadogattuk neki az elemózsiás kosarat, a gyékényeket, és a többi strandcuccot, majd mi is követtük. Utolsó előtti nap volt ez, s én elhatároztam, hogy a nap folyamán mindenképpen beszélek a Maryval. A bökkenő csak az volt, hogy voltaképpen magam sem tudtam pontosan megfogalmazni, hogy mit is akarok mondani.
Mindezek dacára egy jó kiadós úszás után, amikor a hasunkat süttettük a tűző napon, Ricsi és az öccse lángosért álltak sorba a bódénál, elérkezettnek láttam az időt, hogy szóba hozzam az előző napi dolgot.
Mary éppen abban a pillanatban ült fel, s elkezdte kenni magát napolajjal.
-Kezdek hámlani - mondta, mert észrevette, hogy nézem. - Bekennéd a hátamat?
Az üvegcséből egy keveset a tenyeremre öntöttem, és hozzáláttam a kényes művelethez. Módszeresen dolgoztam, körkörös mozdulatokkal masszíroztam bele a bőrébe az illatos nedűt, úgy ahogy kell, ahogy a lányok hátát szoktuk masszírozni, ha megkérnek rá.

-Szeretnék mondani neked valamit - vágtam bele végül némi hezitálás után, s közben kentem, egyre csak kentem a hátát.
-Hallgatlak, - felelte kedvesen, s a válla fölött hátrasandított. - Miről van szó?
-Arról, -hebegtem, -szóval arról, hogy el kell mondanom egy fontos dolgot.
-Fontos dolgot? De titokzatos vagy. Mi az a fontos dolog?

Ricsi és az öccse lassan sorra kerültek a büfénél, egyetlen ember állt előttük. Láttam, rögtön visszatérnek, előttük nem akartam beszélni erről a témáról, ami csak kettőnket érintett.

-Elmondom, de később, -másítottam meg az elhatározásomat. -Majd esetleg este, vacsora után.
-Ahogy gondolod - egyezett bele nevetve. - De, lehet, hogy este álmos leszek, és lefekszem. Nem értem, miért nem mondod el most, amit akarsz?
-Azért, mert ez a perc nem alkalmas. Időnk sincs rá, meg mit tudom én...
-Miért ne lenne, előttünk az egész nap, ráérünk semmi dolgunk!
-Amit mondani akarok túl hosszú, és...
-Hosszú? - Megpördült és farkasszemet nézett velem. -Lefogadom, ha nagyon akarnád, röviden is el tudnád mondani!
-Lehet, hogy el tudnám, de...
-De?

Felnéztem. A fivérek már felénk tartottak, kezükben a lángossal. Mary követte a tekintetemet, ő is észrevette a fiúkat. Be kellett fejezni a témát.

-Inkább este, -mondtam gyorsan. Nem haragszol?
-Semmi baj, -mondta a kislány, -rendben van. -Hát akkor majd este.

Hasára hemperedett a gyékényen, belemélyedt az olvasnivalójába, s nem foglalkozott többé a dologgal
Eltelt ez a nap is, csak úgy, mint a többi.
Vacsora után lesétáltunk a Tóvendéglőbe, s leültünk a kerthelyiségben. Három sört rendeltem magunknak, s a Sanyinak egy pohár narancslevet. Iszogattunk, beszélgettünk, hallgattuk a zenét. A nádas halkan zizegett, víz csobogott a halászladikok alatt az öbölben, csörgött a láncuk. Tücskök ciripeltek, békák vartyogtak mellettünk a fűben. Békés, békés este volt. A teraszon zenekar játszott, néhány pár táncolt. Ricsi felkért a szomszédos asztaltól egy jó alakú vékony bulát, nagy hozzáértéssel rokiztak.

-Táncolunk mi is? - kérdeztem a kislányt - Van kedved?
-Ahogy akarod - mondta édes, halk hangon. - Ha akarod, táncolhatunk.

De vége lett a gyors számnak, lassú számok következtek, s arra már nem volt kedvem táncolni. Mary sem erőltette, jól elvoltunk így is, annyit marháskodtunk, annyit röhögtünk, hogy végén még a könny is kicsordult a szemünkből.
Éjfél után értünk haza. Ricsi és a Sanyi előrementek, egyedül maradtam Maryval a teraszon.
-Feljössz a tetőre, - kérdeztem a kislányt, amikor a fivérek mögött becsukódott az ajtó.- Telihold van, olyan gyönyörű, nézzük meg!
-Álmos vagyok, - válaszolta - és egy ásítást nyomott el. - Lefekszem, ne haragudj, kérlek.

Hozzám hajolt, megcsókolta az arcomat és bement a házba. Felkapaszkodtam a keskeny vaslétrán. Volt odafönn egy pad, Ricsitől tudtam, hogy János bácsi is ott szokott ücsörögni éjszakánként, ha lent vannak és nem tud aludni. Leültem, s a pokrócot, amit magammal vittem, a hátamra terítettem. Néztem a Holdat, ezt a bohókás öreg égi vándort, óriási volt a tányérja azon az estén. Valahol szólt egy rádió, az akkor divatos slágert játszotta:

"Reszket a hold a tó vizén,
szín-ezüst lángot szóór a fény..."

Álmos voltam, boldog, és nyugtalan, de végül elszundítottam. Azt álmodtam, hogy egy kocsiból szállok ki, Velencefürdő állomásépülete előtt. Esett az eső álmomban, ősz volt, fáradt sárga faleveleket sodort a szél. S mint ahogy az álmokban lenni szokott, amikor semmi nem sikerül az embernek, hiába kerestem kétségbeesetten a régi emlékek nyomát: sem a feljárót, sem a kisházat nem találtam meg. Nem tudhattam, hogy az álomból egyszer valóság lesz, s mindez szó szerint ugyanígy megtörténik. Pedig így lett. Nem különös az élet s nem különösek az álmok?

Arra riadtam fel, hogy nesztelen léptekkel egy árny alak közeledik a létra felől. Mary volt, mezítláb, vékony, újatlan hálóingében. Didergett, pedig meleg volt az éjszaka.
-Nem tudtam elaludni, - rebegte bűnbánóan, amikor mellém ért - ide engedsz?
Mellém telepedett a pokróc alá, hozzám simult, éreztem, hogy remeg a teste. Fejét a vállamra hajtotta. Betakargattam, hogy ne fázzon. Néztük a holdat, hallgattuk a rádiót.

"Titkon a szívem arra vár,
hogy egyszer újra rám találj,
de csak a gúnyos őszi szél hegedül,,

Egyszer csak megszólalt a kislány:
-Mit akartál mondani a strandon? -kérdezte lágyan.
Felém fordult, szép, tiszta szemeivel hosszan, kutatva nézett a szemembe. Barna arcocskáját fehér fény vette körül. Választ várt, de én képtelen voltam megszólalni, hiába töprengtem, hogyan kezdjem el, mit mondjak.
Egyszerű, szimpla kis kérdés volt, amit feltett, túlontúl is egyszerű, mégse volt könnyű megválaszolnom.
Mert hát, hogyan mondhatnám el neki azt, ami azóta se hagy nyugton? Hogyan beszélhetnék arról a hihetetlen, felfoghatatlan eseményről, ami a konyha előtt, a picurka, színes fél-tető alatt lejátszódott?
Kérdezzem meg tőle, emlékszik-e hogyan repültünk kettesben fény-gömbbe zárva, Isten tüzes szekerén? Vagy a titokzatos ,,mágnesről,, regéljek neki, holmi végzetes, földön-kívüli leküzdhetetlen vonzásról és megmagyarázhatatlan, értelmezhetetlen elektromos kisülésről?
Á, ilyesmikkel nem lehet előjönni, nem röhögtetem ki magam szombat hajnalban.

-Nos? - sürgetett - beszélj, itt vagyok, látod, ahogy akartad.
Ki kellett volna nyitni végre a számat, mondanom kellett volna végre valamit, de semmi értelmes nem jutott az eszembe. Egy csődtömeg voltam abban a pillanatban, szánalmas, hülye alak. Miért is kezdtem bele egyáltalán, mért kellett ilyen helyzetbe hoznom magamat?
A csönd olyan sűrű volt körülöttünk, hogy szinte tapintani lehetett, s a telihold hideg fénye drasztikusan tárgyilagossá tette az éjszakai tájat. Nem, ez a pillanat nem volt alkalmas. Hosszú percek teltek el, Mary nem kérlelt többet.

Később szóba kerültek a szokásos témák. Felidéztük, amikor négyesben, a Kati, a Ricsi, a Mary és én eltévedtünk a Ferenc-hegyi barlangban, mert a Kati beleejtette a karbidlámpát egy mély vágatba, ahova nem tudtunk lemászni. Szó esett a Keglevich testvérekről, kitárgyaltuk, milyen furcsa, különleges emberek: a Soma tisztára olyan fazon, mintha ő lenne Ulpius Tamás, Szerb Antal ,,Az utas és a holdvilág,, című regényének egyik főhőse, az Eszter meg bármikor elmehetne, még ma is, valahova, akárhova várkisasszonynak. Soma a mi fogalmaink szerint iszonyatosan művelt volt, és elegánsan dekadens, ahogy illett egy deklasszált elem egy szem fiacskájához, egy igazi "grófi" sarjadékhoz. Boros, átmulatott éjszakákon vég nélkül idézte Adyt, Babitsot, Villont, Horátiust és Szerb Antalt. Aztán arról fecserésztünk, hogy disznóság volt a Tóth Ildi részéről lecikizni a bandát. "Egyetlen normális ember sincs köztetek" -mondta az Ildikó félszemmel a Zsírost lesve, az egyik házibulin, még a télen. -Lehet, hogy igaza volt, -nevetett a Mary és hozzám simult a pokróc alatt. -A bátyámról biztosan tudom, hogy nem normális. Én kijelentettem, akárminek tart minket a Tóth Ildi, ő is közénk tartozik, a kislány egyetértett és így folyt tovább a diskurzus a meleg nyári estében, a villa lapos tetőteraszán.

-Te voltál már szerelmes - kérdezte egyszer csak váratlanul, amikor elakadt a beszélgetés fonala.
-Ó, hogyne,- válaszoltam nevetve - többször is.
-És ki volt az első?
-Egy kiscsaj.
-Kiscsaj? Miféle kiscsaj?
-Hát, egy kiscsaj, nem érdekes.
-Oké, értem. És mikor történt?
-Hát,... már vagy tíz éve.
-Tíz éve? - A Mary elkaccantotta magát. -Bocsáss meg, -mondta. -Tíz évvel ezelőtt nem lehettél több nyolc vagy kilenc évesnél?
-Igen, annyi voltam, a lány pedig hét, -ismertem el.
-Milyen szerelem volt ez - kíváncsiskodott - milyen szerelem lehet két gyerek között?
-Olyan, mint az igazi. Együtt nyaraltunk a vállalati üdülőben, Balatonszemesen. Egész nap kézen fogva sétálgattunk a mólón, meg mindenfelé, és csókolóztunk a kikötőnél a fűzfa alatt, mint a nagyok.

Mary felugrott és úgy bámult rám, mint akinek hirtelen leesett a tantusz.

-Ó, hát akkor a Kati rólad beszélt azon a házibulin. Te voltál az a kissrác! Ő meg az a kiscsaj, ugye?
-Én voltam, -vallottam be pironkodva.
-Meddig tartott ez a kapcsolat, vagy minek nevezzem?
-Két hétig, amíg ott nyaraltunk.
-Elég rövid volt, - mondta a Mary, még mindig kicsit elképedten. - Épp olyan vagy te is, mint a bátyám! És a többi nagy szerelem?
-A többi? -nevettem fel. -Ó a többi még azelőtt volt!

Hitetlenkedve bámult rám.

-Azelőtt?! Jesszusmária, ezt komolyan mondod? Mikor kezdted te a nőzést?
-Elég korán, -mondtam maximális komolyságot erőltetve magamra. -A Kati előtt jártam egy Maruszja nevű nővel is, ő meg még csak hat éves volt. Ez egy évvel korábban történt. Maruszja úgy nézett ki, mint egy orosz básenyka, fitos orrocskájával, és hosszú hajával, amit egyetlen vaskos copfban fogott össze hátul. Imádtuk egymást. A felnőttek rajtunk röhögtek az üdülőben, azt mondták, amikor kéz a kézben megjelentünk: -,, megjött a szerelmespár,,!
-És azóta?
-Azóta? Azóta semmi nem volt - füllentettem. Legalább is, olyasmi, amit szerelemnek lehetne nevezni, biztosan nem.

Mary kétkedve, tágra nyílt szemmel méregetett néhány pillanatig, majd visszaült mellém a pokróc alá.
Mókás volt, hogy így meg tudtam döbbenteni.

-De én úgy tudom, hogy van most egy komoly imádód, -vette fel újra a beszélgetés fonalát. -Így van?
-Miféle imádóm? Miről beszélsz?
-Hát, arról, hogy felhívott egy csajszi telefonon és szerelmet vallott neked. Te magad említetted nemrég.
-Én?
-Persze, hogy te.
-Mikor beszéltem én erről?

Betakarta lábát a takaró szélével. Figyelmesen nézett rám. Tenger-zöld volt a szeme a hold csalóka fényében. Fogalmam sem volt hová akar kilyukadni.

-Nem emlékszel? Azon a HB-n történt, amikor a Katinál buliztunk, május végén. Azt játszottuk, hogy mindenkinek el kellet mondania egy szerelmes történetet. Te nagy sikert arattál a tieddel. Tényleg nem emlékszel?

Nagyon furcsa volt, hogy a Mary szóbahozta ezt a dolgot, de tény és való, hogy az elmúlt télen és tavasszal valóban csörgött időnként a telefonom éjnek idején, s amikor felvettem a kagylót egy ismeretlen női hang szólt bele, mindig ugyanaz a hang. Hogy kicsoda ő, nem árulta el, hiába faggattam. Mindig éjszaka hívott. Egyszer, amikor már nagyon erőszakoskodtam, azt mondta nevetve: "ismersz engem, tudod ki vagyok, de a nevemet csak akkor mondom meg,, ha majd a te lelkedben is ugyanaz az érzés fog lobogni, mint az enyémben".
Sejtettem, hogy az éjszakai telefonáló csak a bandából lehet valamelyik lány, és arra gondoltam: ugratás az egész.
Egy HB-n, amikor már nagyon be voltam rúgva, tényleg elmeséltem ezt a történetet a társaság szórakoztatására, de végül engem röhögtek ki.
Valahol kutya ugatott. Vonat zakatolt el, lent a tó mellett. A rádió még mindig nyávogott: reszket a hold a tó vizén...

-Emlékszem, -ismertem be kelletlenül.
A kislány tovább incselkedett.
-És igaz az, hogy amikor szerelemet vallott neked a nő, s megkérdezte, hogy "mit érzel", te azt válaszoltad: "fázik a lábam, mert mezítláb állok a telefonkészülék mellett"?
-Ezt mondtam volna?
-Ezt.
-Jó, hát tényleg fázott. Tél volt, és hideg volt a padló.
Csengő hangon kacagni kezdett. -Azért jó srác vagy te! Egy lány szerelmet vall neked, és erre te azt mondod: ,,fázik a lábam.,,
Hosszan nevetett rajtam, ami rosszul esett. Nevetett, de valahogy olyan furcsán csengett a nevetése. Akkor, ott a padon, a pokróc alatt fel sem tűnt, de később sokat gondolkodtam ezen.

-És Te? Te voltál már szerelmes -szegeztem neki a kérdést most én.

A rádió még mindig a "Reszket a holdat" játszotta, már a könyökömön jött ki.
Mary elkomolyodott, talányos szemmel nézett rám.

-Ó, én most is szerelmes vagyok.
Tudtam, hogy nem igaz, hogy csak engem ugrat a drága kis boszorkány, de azért mégis elakadt a lélegzetem.
-Kibe? - kérdeztem tárgyilagosan, de kalapáló szívvel. - Kibe vagy szerelmes?
-Hát egy srácba.
-Oké, oké, rögtön gondoltam, hogy nem a házmesterbe. De ki az a srác? Ismerem?
Gondolkodott, az arcomat fürkészte.
-Lehet, hogy tudod, ki ő - mondta - de nem tudom ismered-e?

Sápadt és komoly volt az arca, amikor azt mondta: "lehet, hogy tudod ki ő", -nekem mégis úgy tűnt, mintha lelke mélyén mulatna rajtam.
Aztán könnyedén hozzátette:- "á, csak hülyéskedtem, nem is vagyok szerelmes".

Fogalmam sincs, mennyi ideig ültünk fenn a tetőn. Pirkadt, amikor elhatároztuk, hogy lemegyünk aludni. Lemásztunk a létrán a teraszra. A bejárat előtt megállt és szembefordult velem. Nem szólt semmit, de a szeméből kiolvastam, hogy mit akar kérdezni.
-Majd egyszer, Mary - válaszoltam a fel nem tett kérdésre. - Talán egyszer, egy másik alkalommal.
-Rendben van, -lehelte alig hallhatóan. -Hát jó... Majd akkor egyszer elmondod.


Másnap megérkeztek a szülők, s mi az esti vonattal hazautaztunk. A szerelvény Velencefürdőre zsúfolva érkezett, alig fértünk fel a peronra csomagjainkkal. A szorongást és lökdösődést megunva, Ricsi és az öccse egész egyszerűen beköltöztek a WC-helyiségbe, ott jó helyük volt, én pedig leültem a sport-táskámra a földre, a lábak közé. Halálosan fáradt voltam, fejemet a térdemre hajtottam. Mary mellém telepedett, hozzám simult, átkarolta a vállamat, a hátam használta párnának. Elég kényelmetlen, csontos párna lehetett. Kelenföldig békésen szundítottunk, ott aztán felébredtünk, mert sokan leszálltak és nagy volt a nyüzsgés.
Így ért véget a velencefürdői nyaralás.

/Folytatása következik/