Vasárnaponként nem vagy itt,
S az élet magából kitaszít.
A levegő is zord, fagyos,
Ilyenkor kicsit mindig meghalok.

Lassú léptek a sötét homokban,
Benned élek, mélyen, nyomokban.
Hálni jár csak belém a lélek,
Légy velem, nélküled félek!

Üldöz minden sötét árny,
De ha fény ér, az is csak fáj.
Ilyen ez végtelen vasárnap,
Ünnepnapja a szörnyű halálnak.

De a hétfő mindig eljön,
Nem kell már sem ég, sem föld,
Nekem csak Te kellesz,
Az éltet, hogy szeretsz.

Ilyenkor hamvaimból feltámadok,
Jó érezni csak azt, hogy vagyok.
De azt mégjobb, hogy Te is vagy,
Nem, egyszerűen nem érhet baj.

És az a fájdalmas harsona,
Ha velem vagy nem hallom soha.
Arcod egyetlen apró mosolya,
S nem állok tovább, nincs hova.

Nyújtsd kezed, s én az enyémet.
Nem rakok el semmilyen emléket,
Nem kell, hisz mindig velem leszel.
Egy csoda, amit velem teszel...