Mikor fényes csillag ragyog fenn az égen,
akkor a bánatom, újra fáj, mint régen.
Úgy sajog a szívem, majdnem belehalok,
vigasztaljatok hát, mennyei angyalok!

Az a fényes csillag, azt üzeni nékem,
feledj el engemet, ne imádjál mégsem!
A te csillagod most másra ontja fényét,
fájó lelkem veszti, árva szeme fényét.

Már csak a bort iszom, gyógyítván sebemet,
mely mindig felszakad, oly nagyon szenvedek!
Emelem kupámat, hadd vigadjak sírva,
addig míg eljutok, le a sötét sírba.

Kedves barátaim, ha föld alá szállok,
akkor mindenkinek mindent megbocsátok!
Imádjátok nagyon a fényes csillagot,
amely bús éjeken fenn az égen ragyog!

Iker-csillag lesz az, mennybe szállt a párja,
örök szerelmével vár ott már reája.
Megszakadt a szívem, tudja meg az ég is,
a hűtlen babámnak, megbocsátok mégis!