Az Őrző a zene ütemére ringatta a testét. Kedvenc énekese egy hosszú gitárszólót eresztett meg, azután belekezdett egy szerelmes dalba.
- Szerelem, hahh.., - elfintorította az orrát, de a dal akkor is a kedvencei közé tartozott. Hálószobájában állt a nyitott szekrény előtt, s a nők örökös kérdésén töprengett: - Mit is vegyek fel ?
Kiválasztott pár ruhát, lefektette maga elé az ágyra és elgondolkodva méregette őket. Végül egy halványsárga szoknya, hozzá pedig egy mélyen kivágott fehér blúz mellett döntött. Elégedetten simított végig az alakján. Öt évvel ezelőtt még csak nem is álmodhatott arról, hogy egyszer is ilyen ruhákban járkálhat majd. Egy nyomorult kis senki volt. De aztán megismerte a Hatalmat. Még most is az a kellemes borzongás futott át a testén ami Azon a napon töltötte el.
Figyelte magát a tükörben. Arca tökéletes szív alakú babaarc, semmi bőrhiba vagy ránc ami megtörné az egyenletességét. Kis ártatlan elveszett báránykának látszott nagy kék szemeivel s pici rózsaszín szájával. A férfiak rögtön védelmezni akarták. Ez volt a fegyvere aminek mindenki bedőlt. Csak amikor már későn volt, akkor döbbentek rá, hogy mi is az Igazság.
Egy dobozt húzott ki az ágya alól. Itt őrizgette a múltját. Nem akarta megtartani, mégis valami belső kényszer nem engedte eldobni azt, ami egykor volt. Most kinyitotta azt a dobozt és belenyúlt. A dobozban fényképek, csokispapírok, régi füzetek hevertek összevissza. Egy fénykép éppen a nuggers csokipapíron feküdt félig eltakarva.
Egy lányt ábrázolt. A lány egy ház előtt állt és integetett a kamerába. Szőke hajába belekapott a szél. A lány igyekezett vidáman mosolyogni, de látszott nem sok sikerrel. Útálta a testét, ami rohamossan készült felvenni a mis Röfi címet. Legalább ötven kilóval volt több, mint szerette volna. Hiába próbált lefogyni, nem sikerült neki. Kipróbálta a legkülönbözőbb diétákat, sportolt, bevezette a böjtnapokat ami majdnem az életébe került, de semmi eredmény. Bánatát megint csak ennivalókba fojtotta, s ez újabb öt kilót eredményezett.
Már-már az öngyilkosság járt a fejében. Ekkor találkozott a Hatalommal.
Nem tudta másként nevezni, mert ő maga sem értette, hogy mi volt az a dolog ami megváltoztatta őt. De ha erre képes, akkor csakis egy nagy Hatalommal rendelkező lény lehet. A találkozásuk után szinte az egyik hétről a másikra eltűnt róla a súlyfeleslege. Kisimult a bőre, seprű haja lenőtt és helyette hullámos, szőke hajzuhatagot kapott. Életkedve visszatért. Szülei és az orvosok nem győztek csodálkozni.
Elmosolyodott a gondolatra. Látta maga előtt az arcukat, amikor ráállt a mérlegre és az nem ment feljebb a megfelelő kilóknál. A legszebb az egészben az volt, hogy nem is kellett fogyókúráznia.
Mindent megehetett.
Annyit és azt amit csak akart.
Néha jó volt emlékezni, máskor meg dühös lett. Mennyit gúnyolódtak rajta, csúfolták őt. Az iskolában szinte versenyeztek, ki tudja a legeredetibb gúnynevet ráragasztani. Hányszor, de hányszor menekült be a szobájába, hogy aztán bőgjön egy jót.
Becsukta a dobozt.
Ideje, hogy menjen. Samuel már várja.