Már világosodott, amikor Tom és Lili befordultak a barlanghoz vezető úton. A kis domb kísértetiesen takarta el előlük az eget.
A vasajtót már benőtte a borostyán, alig bírták leszaggatni róla, aztán álltak ott előtte, és Tom várta, hogy a kislány odaadja neki a kulcsot, Lili pedig arra várt, hogy Tom végre kinyissa az ajtót. Egyiküknél sem volt a kulcs.
- A Nagymama elfelejtette volna odaadni? - kérdezte bánatosan Lili.
- Nem hiszem, - mondta Tom, és az egyik bokorra mutatott, ahonnan Dairy lépdelt elő, nyakán egy kis szalaggal. Lili megsimogatta, és megérezte a szalag alatt a kulcsot.
- Jó kis cselvolt mi? - kérdezte Dairy.
- Ó, igen. Te a Nagymamával is szót értesz?
- Igen, mától kezdve mindenkivel, aki velünk van. Ugye Tom.
- Örömmel fogadunk a csapatban - bókolt Tom, aztán a zárba illesztette a kulcsot. A kulcs nagyot csikordulva megfordult a zárban, aztán Tom nagy nehezen kitárta a vasajtót.
Villantak a zseblámpák, és beléptek a barlangba. Lassan elindultak befelé, Tom elől, utána Lili, majd a sort Dairy zárta, szorosan gazdája lába mellett. A barlang sötét, és félelmetes volt. Távolról vízcsobogás hallatszott.
- Ez a Tündérforrás hangja - mondta a kertész. Egyre jobban hallatszott a csobogás. Lili bámulta a falakat. Gyönyörű cseppkövek lógtak le róla. Az egyik fordulóban pedig hatalmas állatok voltak a falra festve.
- Ezeket kik festették? - kérdezte a kislány.
- Az őseink, nagyon, nagyon régen. Tudod ők még nem házban, hanem itt laktak.
- Akkor ezek voltak a szobadíszek?
- Annál bonyolultabb volt a dolog. Talán ezeken tanították meg a gyerekeket vadászni. Arra, hogy hol is kell megszúrni az állatokat, hogy elpusztuljanak - magyarázta Tom.
- Á, értem. Akkor ez valamiféle iskola volt.
- Igen - mondta Tom, és ismét elindultak a víz felé. A járat egyre szűkült, aztán átléptek egy másik barlangba. Csodálatos volt. A falak és a mennyezet, sőt még a cseppkövek is csillogtak a tündérportól. Az eltorlaszolt víz felduzzadt, és tó keletkezett belőle. A víz is csillogott, villogott a zseblámpák fényében.
- Mond el Lili a varázsigét! - bíztatta Tom.
- Mondom - mosolygott a kislány, és odaállt a tavacska partjára.

Nehéz kő, nehéz kő,
Gurulj le a szívemről!

Itt tartott, amikor a darázs nekiment az arcának. Alf volt az, a gonosz varázsló. Amikor bezárta Hanna a lekvárok közé, rettenetesen dühöngött. Hiába kiabált, dörömbölt, nem engedték ki. Ekkor pördűlt egyet a sarkán, és átváltozott darázzsá. Ám hiába erőlködött, nem fért át a kulcslyukon. Akkor meg átbucskázott a fején, és hangya lett belőle. Így már minden gond nélkül kijött a spejzból. Belecsípett még Hanna bokájába, aztán ismét darázzsá vált, és huss ki az ablakon. Pont akkorra ért a barlangba, amikor Lili elkezdte a mondókát.
Lili ijedtében nagyot sikított. Odakapott a darázshoz, és a földre verte.
- Mondja a verset kisasszony! - Kiáltott Tom, és megpróbált rátaposni a varázslóra, ám az kicsúszott a sarka alól, és átalakult macskává. Erre Dairy ugrott neki. Rúgták, karmolták egymást. Végül a varázsló annyi levegőhöz tudott jutni, hogy ismét átalakuljon, most kutyává. Szegény Dairy, hanyatt, homlok menekült. Ám Tom ügyes volt. Elkapta a fenevadat a nyakánál fogva, és belevágta a tóba. Tudta, hogy Alf nem tud úszni. Ám Alf ekkor ismét darázzsá változott át. Éppen megindult volna kifelé, amikor végre Lili a versike végére ért.

Áradjon a tiszta víz
Boldogító édes íz.


Hallották, ahogyan a forrásról legördül a kő, és a víz, hatalmas hullámokat vetve, elindult a tündérkert felé, magával ragadva Alfot is.

A reggeli vízfelelős tündér, éppen a kút mélyéről próbálta kiszedni a párcsepp vizet, amikor meghallotta a morajlást. Pillanatokon belül megtelt a kút, aztán átcsordult a káván elöntve a királyi palota udvarát.
- Gyorsan... a zsilipet...
- Nyissátok ki a zsilipet...-Hallatszott mindenhonnan. Hamarosan kinyitották a kis szerkezetet, és a felesleges víz kitódult a tóba. A tündérek pohárral, kancsóval itták a vizet. Erejük megsokszorosodott. A herceg is kapott az italból, és arcszíne minden korty után egyre egészségesebb lett.
De egy pár perc múlva mindenki döbbenten állt meg. A kút ismét elapadt. A Föld méllye zúgott, forrongott, aztán egyszer csak egy nagyot rendült, és a levegőbe köpte a gonosz varázslót darázs képében. Teljesen el volt ázva, utána pedig ismét megindult a víz.
- Meg fogjátok Ti még ezt bánni! - rázta csöpögő lábait, majd kisántikált a palotából. Gonosz szemével elriasztotta az őt elzavarni akaró tündéreket, megszárította a szárnyait, és elrepült egyenesen a darazsak királyához. Érezte, hogy hamarosan vége a hatalmának, ha nem talál szövetségest.