Laura nem tudta, kivel ossza meg azt a rázúduló szörnyűséget, amit egyelőre maga sem volt még képes feldolgozni. Kötelességének érezte tájékoztatni a főorvosát, hogy találjanak valakit a helyére amíg ő ismét munkába tud állni. Önmagát is meglepte milyen szenvtelenül adja elő problémáját dr. Rascomnak.
Céltalanul téblábolt az irodájában, míg végül feladta és elindult haza. Egy piros jelzésnél megállt, üresbe rakta a sebességváltót. Teljesen idegenként érezte magát a többi embert elnézve az utcákon. Azok egészségesek, ő nem. Azok sietnek haza a családjukhoz, neki meg senkije sincs. A türelmetlen dudaszó a háta mögül észhez térítette. Hagyd ezt abba! - parancsolta magának. De nem tudta abbahagyni. Folyton a közelgő műtétje járt az eszében. A fájdalom ami azt követi majd. Gyógyszerezni fogják, kihullik a haja az agresszív kemoterápia hatására. Az a gyönyörű haja! - jajdult fel némán. Nem akarok erre gondolni.Biztosan nem lesz olyan szörnyű. De igen, szörnyű lesz és a végén így is-úgy is felzabál a halál Laura keze nedves rongycsomóként tapadt a kormányhoz. Félelmének nem tudott gátat szabni. Már két órája keringett céltalanul, s közben szép lassan beesteledett. A fák árnyékai megnyúltak és tovatűntek a reflektorok fényében. Az üzletek már bezártak, csak a benzinkút és egy éjjel-nappal nyitvatartó patika fényei szűrődtek ki az utcára. Egy hirtelen ötlettől vezérelve odakormányozta a Suzukit a járda mellé. Idegesen matatni kezdett a táskájában. Előkotorta az orvosi igazolványát és kiszállt a kocsiból. A szél azonnal cibálni kezdte a kabátját. Tétován megragadta a gyógyszertár kilincsét. Nem kellene ezt tennem - fordult meg a fejében. Egy férfi tartott kifelé, Laurát meglátva udvariasan félrelépett és beengedte őt. Laura idegesen biccentett a férfi felé. Az üzletben nem tartózkodott senki. A patikus - egy mogorva, ötvenes évei elején járó férfi - tüntetőleg végigmérte Laurát. Kezében az igazolványával odalépett a kiszolgáló pult elé. - Khm..egy.. üres receptet kérek. A férfi vetett egy pillantást az igazolványra és unottan letépett egy lapot a recepttömbről. Laura felírta a gyógyszereket, majd szignálta a lapot. Fél órával később már a lakásában ült az asztalnál.Kezébe vette a tablettákat. Mit csinálok? Ezt nem lenne szabad tennem Ugyanakkor tudta nem lenne képes elviselni a fájdalmat. Gyáva vagyok - gondolta szomorúan. Felállt, a csaphoz indult és vizet engedett magának egy pohárba. Csak húzom az időt, kit akarok én becsapni Elszántan kibontott húsz darab kis csomagot, majd kezébe vette a gyógyszereket. Olyan ártatlan a kinézetük. A tabletták ronitrolzepamum hatóanyaga kis adagban nyugtatóként hatott, viszont a kibontott mennyiség már megbénítja az idegközpontot és leállítja a légzést. Mindebből semmit sem fog érezni, mert még bevesz egy csomó altatót is. Nos, akkor rajta. Jobb kezébe tartotta a poharat, a balban pedig a tablettákat. Előre nyújtotta a bal kezét: egy hirtelen mozdulattal akarta az egészet lenyelni. Meglendítette a karját, de ekkor váratlanul megszólalt a csengő. Laura összerezzent és a tabletták szanaszét szóródtak a földön. A csengő továbbra is kitartóan szólt a bejárati ajtónál.
- Azonnal megyek! - kiálltotta, miközben kétségbeesetten próbálta összesöpörni kezével a pirulákat, de csak a vizespoharat verte le az asztalról.
- Laura, minden rendben?! - hallatszott Adam hangja. Óóó..a francba, már csak ez hiányzott..Hát persze, minden rendben, csak..- Laura fejében egymást kergették a gondolatok. - Mit mondjak neki? Nem engedhetem be pont most..
- Bemehetnék? Csak egy percre, hogy lássam jól van-e
- Az a helyzet, hogy most akartam lezuhanyozni és hiányosan vagyok egy kicsit felöltözve. - Remélte, hogy ez a hazugság elég lesz a férfinak.
- Nos, rendben, megvárom míg magára kap valamit.
- Ez nem igaz, ez a férfi levakarhatatlan - lemondóan sóhajtott és kitárta az ajtót.
- Hűha, ilyen ügyesen felöltözött? - lepődött meg Adam.
- Nehéz napom volt, és most akartam egy kicsit megpihenni amikor becsöngetett.
- A világért sem akartam zavarni, de eszembe jutott valami és meg akartam kérdezni róla magát is - átnézett Laura válla fölött - mintha zajt hallottam volna az előbb.
- Ohh.., igen. Az előbb ügyetlenkedtem egy kicsit és levertem a poharat.
- Magam sem mozgom ügyesen a konyhában - mosolygott rá a férfi. - Megengedi? - lépett egyet befelé. Laura oldalra állt, hogy a férfi elférjen mellette. - Egész szép kis lakása van- nézett körül Adam.
- Köszönöm. - felelte Laura - De gondolom nem azért jött, hogy a lakberendezői képességeimről csevegjünk.
Furcsa, - gondolta Adam - tegnap még teljesen más volt, vajon mi történhetett? De hangosan csak annyit mondott - Valóban nem. A kollégájáról szerettem volna érdeklődni.
- Zachről?
- Nos, igen. Mit tud róla mondani?
- Nem sokat, de talán üljünk le - mutatott az ebédlő felé. - Ami azt illeti mi nem szoktunk magánéleti problémákról tárgyalni. Zach amolyan zárkózott tipus. Az egyedüli amiről beszélgetni szokott velem az a gyerekei. Tudja a felesége egy speciális kórházban van Delaque szigetén. Karambolozott és egy életre megbénult.
- Ezek szerint Zach egyedül él?
- Igen, a gyerekek egy bentlakásos iskolában lettek elhelyezve. Hétvégére járnak csak haza.
- Hogy jött ki Zach a másik kollégájával?
- Wiliamre gondol? Kifejezetten kerülte. Hacsak tehette keresztbe tett neki..De várjunk csak..Ugye nem gondolja, hogy...
. Nem gondolom. Mondjuk úgy: ellenőrizni akarok minden szálat. Maga kapcsolatba került mindkettőjükkel, csak a véleményére vagyok kíváncsi.
- Nem hiszem, hogy Zach hidegvérrel megtudna ölni bárkit is.
- Nem feltétlenül kell ehhez hidegvér, hirtelen felindulásból is elkövethette. Én azt gondolom..Egy éles sípoló hang szakította félbe Adamot. Kezébe vette a csipogóját és megnézte rajta a számot. - Bocsásson meg, használhatnám a telefonját?
- Persze. Kint az előszobában van egy.
Adam rövid ideig telefonált. Mikor befejezte, pillantása találkozott Lauráéval.
- Azt hiszem egy újabb gyilkosság történt.