Harmadik fejezet


Golua'kiet hunyorított egy kicsit, majd dühösen összevonta a szemöldökét, és mogorván körbenézett. A látvány egyáltalán nem volt ínyére. Egy kicsit még mindig az események hatása alatt állt, ezt a legjobban talán a kezében fogott, csapásra emelt balta mutatta.
Elégedetlenségét jelezni próbálva morgott valamit, de senki sem volt a közelben, akit ez meghatott volna. Pontosabban senki sem volt a közelben, aki egyáltalán láthatta, vagy hallhatta volna. Ugyanis a közelben egyáltalán senki sem volt, legalábbis amennyire Golua'kiet meg tudta állapítani.
Egy sziklafokon állt, ami öt méterre emelkedett ki a kősivatag porából, és baromira nem volt szimpatikus neki, ahogy semmi nem más sem. Golua'kietnek az sem tetszett, hogy hirtelen így megváltozott a... minden. Kicsit idiótán érezte magát, ezért leengedte a baltát, de aztán rájött, hogy nem a fegyver miatt feszeng. Elképesztően melege volt, és ez nagyon idegesítette. Átkozta magát, hogy miért vett fel kesztyűt, szőrmekabátot, és egy szerinte igen szép, objektíven vizsgálva azonban borzalmas sapkát. Aztán eszébe jutott, hogy mikor reggel felkelt, és kinézett a kunyhója ablakán, az egész tájat vastag hóréteg fedte, az égből érkező utánpótlást pedig a viharos erejű szél rendezgette ide-oda. Ehhez képest azonban igen nagy változáson ment keresztül az időjárás az elmúlt... kilenc másodpercben.
Golua'kiet nem szerette, ha viccelődnek vele, de úgy érezte, hogy valahol valaki nagyon jól szórakozik ezen az ostoba helyzeten. Nem tudta, hogy ki, és hogy miért olyan vicces ez, hisz szerinte nem az, de valamiféle humoros kedvű istenre gyanakodott. Bár az is igaz, töprengett tovább, hogy az Orakant mitológiában, amiben ő is hitt, nincsenek vicces kedvű istenek, mind azzal van elfoglalva, hogy szétverje a másikat, de sürgősen, és nem törődnek a tréfákkal. Azon kívül az Orakant mitológia istenei a havas Dragurakton élnek, nem ilyen sivatagos akármilyen környezetben. Azonban, morfondírozott tovább, lehetett volna valami varázsló is, de jól tudta, hogy a varázslókat elpusztították a n'nconuri csatában, tizenkilenc éve, mikor még az ő apja, Romlatlan Golua uralkodott a birodalomban.
Golua'kiet bizonytalanul újra körbenézett, és megint úgy érezte, hogy valami nem stimmel. Valami hiányzik. Egy sivatagban van, valami pusztaságban, talán Romilat birodalma környékén, úgy hallotta, arra ilyen meleg a klíma, de saját szemével még nem látta. De nem ez volt a legnagyobb baj. Aztán leesett neki. A csata. Ez hiányzott a tájból. A legutóbbi emlékképe valami olyasmi volt, hogy épp lesújtani készül egy szánalmas emberi katonára, aki a földön fekszik, körülötte pedig iszonyú intenzitással tombol a csata. Épp nyerésre álltak. Golua'kiet azonban akárhogy hunyorított és rázogatta a fejét, a legkisebb jelét sem látta annak, hogy itt valaha ádáz küzdelem tombolt volna. És ez egy bizonyos fokig megijesztette. Márpedig ez nem volt kis szó, hisz Golua'kiet az orkok között is a bátrabbak közé tartozott.
Golua'kiet lenézett a hosszan elterülő síkságra, és bosszúsan megcsóválta a fejét. Ezúttal azonban nem az zavarta, hogy valami nem volt rendben, hanem épp ellenkezőleg. A sivatag túlságosan is unalmasan átlagos volt. Azok alapján a történetek alapján, amiket hallott, mikor távoli országokból fogadott követeket, a kietlen pusztaságok sosem olyan kietlenek és puszták, mint azt az ember gondolná. Tele van elf őrszemekkel, ember utazókkal, homoki trollokkal, és néha, pár üveg orkpálinka elfogyasztása után félelmetes sárkányokkal. Azonban ezeknek nyoma sem volt. Némi elmosódott folttól eltekintve, melyet Golua'kiet délibábnak vélt, semmi sem moccant, még egy nyamvadt madár sem járt arra, ami igen sajnálatos volt, mert az orkok igen szívesen fogyasztottak szárnyast, főleg ilyen szorult helyzetben.
Aztán mégiscsak megmozdult valami: Golua'kiet úgy döntött, nem várja meg, míg ez a valamilyen akármi, ami most őt ide repítette hajlandó lesz megnyilvánulni, hanem kezébe veszi a sorsát, és elindul valamerre. Úgy okoskodott, hogy van egy délibáb, ami vagy délibáb, vagy nem az. Ha délibáb, akkor egyértelműen arra kell venni az irányt, hisz talán talál valami hasznos izét arrafelé. Ha viszont nem délibáb, akkor sem történt semmi, az irány semmivel sem rosszabb, mint a másik három, amerre mehetett volna.
Golua'kiet elvigyorodott. Egy ork eszén nem lehet csak úgy túljárni.