Vannak akikkel tizenegy.Másokkal nyolc,egyesekkel négy.Némelyekkel egy.Ennyi év adatott meg arra,hogy egy életemet meghatározó közösség kovácsolódjon.

1999 volt az első év,mikor néhányotokkal megismerkedtem.Emlékeimben távolról néha még apró,kócos fejű gyermekként tűntek fel,máskor magas,félkész felnőttként.Szinte mindenkinek az óvodás jelére emlékszem.
Emlékszem arra is,amikor egy barátnőmmel felmásztunk a mászókára és kijelentettük,hogy az az egri vár és meg kell védeni a törököktől,kiknek szerepe a fiúkra jutott.
Aztán az önfeledt játékot felváltotta az iskolatáska,füzet és tolltartó.Sosem felejtem el mennyire vártam,hogy anya elmondja kikkel kerültem egy osztályba.Szinte ittam az ismerős neveket,s örömmel töltött el hogy barátok közé kerülök.

De az iskola más volt.Kemény munka és fáradtság szőtte át mindennapjainkat.Megjelentek a rivalizálások,az összeszokott párok mely szétválasztott minket.Klikkesedtünk,összevesztünk,átpártoltunk máshoz,majd elárultuk őket.Életre szóló és pár hetes barátságok születtek és haltak el.De e súlyos problémák közepette is megtaláltuk egymást,s nem is tudtunk róla,de éreztük,hogy mi már összetartozunk,egy közösséget alkotunk.
S ahogy felsőbe kerültünk,ez egyre erősebb lett.Osztályátlagunk (többnyire) tündökölt,sportban verhetetlenek voltunk.Minta osztály,de néha belefáradtunk ennek fenntartásába és egy pici botránnyal romboltuk le jó hírünket. Voltunk lusták és szorgalmasak,nem egyszer ördögök,máskor angyalok.Tanórákon elkövetett tréfák tették emlékezetessé a szürke hétköznapokat.Együtt éltük és izgultunk át mindent.Láttuk egymást felnőni.Láttuk egymás életét felfelé ívelni,vagy lefelé hanyatlani.Tudtunk a másikról mindent segíteni is tudtunk egymáson.De ki tudtuk használni a másik gyengeségeit is.Piedesztálra emeltük és bíztunk a jó tanulók szorgalmában mikor netán nem készültünk egy dolgozatra. Közöttünk is jöttek,mentek emberek. De most,hogy így végig nézek rajtatok,most látom,hogy van egy olyan közösség, amely tizenegy éve itt van mellettem.Az életem részeivé váltatok,akaratlanul is.
S ahogy eljött az év vége,egyre kétségbeesetten kapaszkodtunk a reményt nyújtó ágba:
...Még pár hónap
...Még pár hét
...Már csak pár nap
Megrémiszt a búcsúzás gondolata. Erővel elszakítanak minket,pedig ennek így kell lennie,tudom én is.De tizenegy,nyolc vagy akár négy évet nem lehet csak úgy elfelejteni.

Ezekkel a sorokkal akarok nektek sikerekben és boldogságban gazdag életet kívánni kedves osztálytársaim.Minden szép és jó kedvezzen nektek.
Én a magam részéről köszönöm,hogy közétek tartozhattam.
Köszönöm nektek,az elmúlt,csodás éveket.