HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 8

Tagok összesen: 1933

Írás összesen: 52300

Olidi fűszerolaj
RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2021-11-24 20:45:18

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: ZsenálFeltöltés dátuma: 2015-08-27

Almássyné II.

Már közel tizennégy hónapja szolgáltam a Kommendáns Hivatalban. Ez alatt az időszak alatt igen jó kapcsolatot alakítottam ki szinte mindenkivel a környezetemben, de elsősorban az őrnaggyal.
Nagyon el voltam itt. Szinte otthonomnak éreztem a hivatalt. Híven, becsülettel, és tisztelettel szolgáltam. Szó nélkül, szívesen megtettem sok mindent, ami nem tartozott a kötelességeim közé. Az őrnagy viszont sok mindent megengedett és elnézett nekem. Hogy a szolgálataimért-e cserébe, vagy csak emberségből, ezt ő tudta, de gondolom mindkettő számba vétetett. Akár kocsival, akár gyalog, amikor nem volt szüksége rám, szabadon kószálhattam a városban.
Szívességből, vagy ellenszolgáltatásért, végezhettem kisebb fuvarokat is, a hivatal gépkocsijával és a megtakarított üzemanyaggal, kereskedhettem a vadőrökkel.
Bizonyára tudomására jutott, de soha nem tette szóvá, hogy hölgyeket viszek a szállásomra, akik aztán ott is éjszakáznak.
Viszont számtalanszor előfordult az is, hogy hideg télben vagy nyári hőségben, éjjel vagy nappal, órákat ücsörögtem, várva rá a kocsiban, éttermek, esetenként egy-egy hölgy háza előtt, vagy közelében parkolva.
Nem gyakran, de az is előfordult, hogy egy-egy túl jól sikerült rendezvény után, kénytelen voltam magam besegíteni a lakásába és megvédeni pergő nyelvű felesége haragjától.
Így telt el katonaidőm nagy része. Jól megférve környezetemmel és harmóniában önmagammal.
Ám sokirányú szolgálataim mellett, ha tehettem, nem mondtam le róla, hogy a hivatal előcsarnokában tartózkodjak, amikor Almássyné reggel fél kilenc körül munkába megy, vagy amikor fél hat tájban megjön.
Nem bámultam, és nem akartam Tőle semmit. Csak jól esett látnom, köszöntenem, vagy egy-egy pillantást, esetleg mosolyt kapnom Tőle.
Történt, hogy egy szombat délután, a tisztek részére épülő lakások műszaki átadásának helyszínéről vittem haza az őrnagyot, és már onnan visszafelé, a hivatal felé tartva, megláttam Julcsikát, amint a mozi előtti parkban egy padon üldögél.
Julcsikát, aki a helyi műanyaggyár igazgatójának titkárságán dolgozott, pár hónappal ezelőtt egy rendezvény előkészítésekor ismertem meg. Többször találkoztunk, és nekem nagyon tetszett, de soha nem adódott rá alkalom, hogy randevúra hívjam.
Úgy gondoltam, most megteszem. Félreálltam a kocsival és odamentem hozzá.
- Szia Julcsika, köszöntöttem. - Vársz valakit?
- Szia Tibor, csodálkozott rám, nem várok senkit, csak van még egy kis időm a vonatindulásig és gondoltam ücsörgök itt egy kicsit.
- És te?
- Én most vittem haza a főnökömet, és visszafelé tartava a hivatalba, megláttalak, és úgy gondoltam, ha ráérsz, meghívlak egy fagyira.
- Ó, de kedves vagy, ráérek, mondta huncut arckifejezéssel.
Nagyon megörültem a válasznak és lecsüccsentem mellé a padra.
- Tudod mit, bátorodtam fel, vigyük haza együtt a kocsit, aztán visszajövünk és beülünk a Kedves-be fagyizni.
-10-
- Jól van, mosolygott Julcsika.
Átmentünk az út túloldalán parkoló kocsihoz, mindketten beültünk, és elhajtottunk a hivatal udvari kapujáig.
- Légy szíves Julcsika, kértem meg, amíg beviszem a kocsit, sétálj el a hivatal bejáratáig és ott várj rám. Rögtön én is ott leszek.
Kinyitottam, beálltam, majd bezártam a kaput, és udvari ajtón bementem az előcsarnokba, onnan a szobámba.
A kocsi és kapukulcsokat letettem az ágyamra, és mentem Julcsikához. Szóltam a portásnak, ha keresnek, a Kedves cukrászdában leszek.
Julcsika ott várt rám, a kaputól pár méterre. Mintha régi pár lennénk megfogtam a kezét úgy mentünk. Julcsika nem ellenkezett.
A cukrászdában sok vendég volt, azért találtunk üres asztalt. Leültünk. Gyorsan jött a pincérnő is, akitől két kehely vanília és puncs fagylaltot kértünk.
- Igazából hová szeretnél utazni? Kérdeztem.
- Haza, nézett rám csodálkozva. Én nem vagyok félegyházi, Petőfiszálláson lakom. Onnan járok be naponta dolgozni. Reggel jövök, este megyek.
- Nem fárasztó?
- Nem, már évek óta csinálom. Megszoktam, mondta, most mosoly nélkül.
- Érettségi után kerültem a műanyaggyárba. Ígérték, hogy pár éven belül, ha majd felfut a gyár, tudnak adni lakást. Lassan tíz éve dolgozom a gyárban, de a lakás most is ugyanolyan ígéret, mint amikor kezdtem.
Gyorsan utánaszámoltam. Az elmondottak alapján Julcsika minimum huszonhat éves.
- És a férjed? - Csak kósza pletykákból hallottam, még ismeretségünk kezdetén-, hogy valami gond van a házasságával.
- Már évek óta külön élünk, mondta, abbahagyva a fagyi ízlelgetését. Nem is tudom, miért vagyunk még mindig házasok, gondolkodott el. Én nem szeretném kezdeményezni a pereskedést és valószínű ő sem.
- Pedig a házasságunknak végleg vége.
- Bocsáss meg, nem akartam kellemetlenkedni, csak kicsúszott belőlem.
- Á, legyintett, nem érdekes és már újra mosolygott és élvezte a fagylaltot.
- És te, veled mi van, rég jártál nálunk.
- Igen, mert a mi rendezvényeink a vadászszezon kezdetén és végén vannak, olyankor szoktuk kibérelni az étkezdéteket, annak okán szoktam kijárni a főnökömmel a főnöködhöz. Majd ősszel újra jövünk.
- Úgy látom, jó helyed van neked ott a hivatalban, nem akarsz maradni?
- Nem, már a főnököm is szóba hozta, de én szabad ember vagyok, magam ura szeretnék lenni. Igaz, nagyon szeretek itt, és igazán elégedett vagyok a beosztásommal, de más sorkatonának lenni, és megint más, továbbszolgálónak. Úgyhogy leszerelek, és megyek vissza a polgári életbe. Ha majd eljön az ideje.
- És hol vár rád az a polgári élet, hová valósi vagy?
- Pécs az én szűkebb hazám, oda megyek vissza. Építészettel foglalkozom, mondtam még, és kínáltam neki egy kanálkával az én fagyimból. Elfogadta.
- Jaj, mennem kell mondta az órájára nézve, lekésem a vonatot. Meg sem várva a pincérnőt, a pultnál kifizettem a fogyasztást, és siettünk a vasútállomásra.
A vonat még nem állt be, ezért leültünk a peronon egy padra. Kellemes nyár este volt. Már kezdett sötétedni.
Alig ültünk pár percet, beállt a vonat. Hirtelen elhatározással leguggoltam a pad elé ahol ült, és megfogtam mindkét kezét.
- Ne menj el Julcsika, mondtam, maradj velem, aludhatsz nálam, és biztosítalak, semmi olyan nem fog történni, amit Te nem akarsz.
Felállt. Még mindig fogva a kezeit, én is felálltam.
Néztük egymást. Ő töprengve, én reménykedve.
- Nagyon szeretnéd, kérdezte halkan.
- Nagyon suttogtam.

-11-
Hirtelen szájon csókolt. Mindez oly váratlanul történt, hogy alig tudtam viszonozni. Magamhoz térve, aztán oly jól sikerült, hogy percekig nem tudtuk abbahagyni.
Szenvedélyesen csókolóztunk a ránk sötétedett peronon, amit csak egy halvány villanyégő világított meg.
Később, kibontakozva egymásból, elindultunk visszafelé a Kossuth Lajos utcán. A fürdő étterem elé érve megkérdeztem Julcsikát ne menjünk-e be, vacsorázni?
- Ne simogatta meg az arcom, menjünk inkább hozzád.
Az udvari kapuhoz mentünk, de kiderült, hogy nincs nálam a kulcs. Amikor megjöttünk, a gépkocsi kulcsaival együtt bent hagytam a szobámban.
- Várj itt légy szíves, karoltam át, rögtön kinyitom.
- Jó, válaszolta és puszit nyomott az arcomra.
Kimentem a főkapuhoz és mivel már zárva volt, becsengettem. A portás rögtön beengedett.
Ahogy beléptem, láttam, hogy Forcek Sanyi is bent ücsörög nála. Intettem neki és mentem a kulcsokért.
Kinyitottam a kaput és beengedtem az ott várakozó Julcsikát.
Miután bejött, beültettem a kocsiba és ismét kértem várjon ott még egy picit. Megértően, szeretettel nézett rám.
Kihívtam Forcek Sanyit a portáról, és elmondtam, hogy a kocsiban ül egy lány, akit szeretnék bevinni a szobánkba és persze reggelig ott is maradna.
- Ahogy bejöttél, rögtön láttam, hogy sumákolsz valamiben, mondta Forcek vigyorogva. Aztán, hogy legyen, kérdezte?
- Jó lenne, mondtam, ha sétálnál egy órácskát, vagy innál egy sört valahol, a többi meg, ahogy szoktuk. Forcek Sanyi ilyenkor moziba szokott menni. De ez a mostani, nem előre tudott, hanem váratlan helyzet volt, és a mozielőadások már véget értek. Ezért ajánlottam a sétát vagy sörözést.
Úgy beszéltük meg, ha megjön, majd valamelyik fogda priccsén tölti az éjszakát. Ez egyébként így volt szokásban amikor vendégem volt. Én viszont felajánlottam, ha hozzá jön valaki, én a kocsiban alszom. De ő soha nem élt ezzel a lehetőséggel.
Miután Forcek elment, kimentem Juliskáért és bevittem a szobánkba.
Már épp lefekvéshez készülődtünk, amikor megszólalt a fogda csengője. Julcsikát bocsánatkérések közepette gyorsan betuszkoltam a ruhásszekrénybe és mentem ajtót nyitni.
Szinte földbe gyökerezett a lábam a döbbenettől. Az ajtóban Almássyné állt. Rózsaszín hálóköntös volt rajta, a lábán papucs.
Kissé zavart volt, nem olyan magabiztos, ahogyan látni szoktam.
- Bocsásson meg, nincs egy kis sója? Kérdezte kissé rekedt hangon.
Nekem is csak egy rekedt - nincs, - jött ki a torkomon, miközben az villant át az agyamon, hogy az én plátói imádatom személye, bár ettől érzéseim nem változtak iránta, ugyanolyan hús vér nő, mint a többi. Lehet jobb, vagy szebb másoknál, de ugyanazon tulajdonságok mozgatják. Kalandra, szerelemre, kéjre vágyik.
Agyam lázasan kutatta, mit is kéne tennem, de nem találtam megoldást. Az egyetlen megoldás az őszinteség lett volna. Megfogni a kezét bevallani a vendégemet. Megkérni, várjon pár percet, amíg hazavitetem, aztán hozzájuthat mindahhoz, aminek a hiányát az imént sónak nevezte. De ehhez nekem nem volt bátorságom, neki pedig türelme, így sarkon fordult és elment.
Visszabotorkáltam a szobába, kiengedtem a Julcsikát a szekrényből, aki kétségbeesésemet látva, ijedten faggatott, hogy mi történt. Itt volt a parancsnokom, majdnem bejött, füllentettem.
- Jaj, mit tegyünk most, aggodalmaskodott. Próbáltam erőt venni magamon, de ez nem igen sikerült, Folyton Almássynén járt az eszem. Julcsika pedig egyre kétségbeesettebb lett.
Így tipródtunk mindketten, amikor újra felberregett a csengő. Újra betuszkoltam Julcsikát a szekrénybe, és mentem ajtót nyitni.
Ő állt az ajtóban. Almássyné. Kissé tán határozottabban, mint az imént.
- És paprikája sincs? Kérdezte halvány mosollyal az ajkán, és furcsa tekintettel az én tekintetemet kutatta. Zavaromat látva bizonyára arra gondolt, hogy feszélyez a jelenléte, ezért a világ legbájosabb tekintetével és leghuncutabb mosolyával a nevemen szólított.
- Be sem hív engem, Tibor ? Kérdezte.
-12-
Dehogynem, drága csak jöjjön, jöjjön, a lába nyomát is felcsókolom a kövezetről, csak érezhessem az illatát, bebújhassak a hálóköntösébe és szerethessem, szerethessem, szerethessem.
Szerettem volna mondani, de a számon csupán hangsúlytalan, rekedt, - nem lehet, - szavak, préselődtek ki.
Ha bomba robbant volna mellette, az sem taglózta volna le jobban.
Soha többet nem szeretnék olyan döbbent tekintetet, elsápadó arcot látni, mint amilyet akkor kellett. Csak állt megsemmisülten, értetlenül, mintha nem értené szavaimat, aztán hirtelen megfordult és otthagyott.
Nem tudom, hogy jutottam vissza Julcsikához, de kiengedve őt a szekrényből, szinte húztam magam után, ki a kocsihoz.
Nem szóltam se portásnak, se senki másnak, csak beültettem a kocsiba, és mit sem törődve az esetleges következményekkel, hazavittem huszonvalahány kilométerre levő otthonába.
Éjfél volt mire visszaértem. Szerencsémre senki nem keresett. Forcek Sanyi az ágya szélén üldögélt, nem tudva mi történt, azon töprengett, menjen-e a fogdai priccsre, vagy aludhat az ágyán. Nem szóltam neki a történtekről. Zaklatottságomat firtatva azzal álltam elő, hogy összevesztem Julcsikával, amiért nem akarta nálam tölteni az éjszakát.
Szerencsétlenségemet követően, többé már nem éreztem otthonomnak a hivatalt.
Igyekeztem, amikor csak alkalmam nyílt, távol lenni.
Ha ez nem volt lehetséges, fáradságot színlelve, visszavonultam a szobámba.
Többé nem vártam, az Almássynéval való találkozást az előcsarnokban. Úgy éreztem, elsűljednék szégyenemben, ha találkoznom kéne vele.
Ekkortájt történt, - talán szerencsémre - hogy a hadsereg-parancsnokság döntése alapján, a másodéves sorkatonáknak, a leszerelésükig hátralevő hat hónapot, polgári létesítményeknél történő munkával kell letölteniük. A döntés a hivatal valamennyi sorállományú katonáját érintette, és azonnali hatállyal. Szabó őrnagy távollétében, aki már egy hete szabadságon volt, Elek százados volt a parancsnok. Egy keddi napon, déli két óra után behívatott mindnyájunkat az irodába, és parancsba adta:
- Szedjék össze cókmókjaikat, és egy órán belül valamennyien jelentkezzenek a századuknál, ahonnan vezényelve lettek.
- Kovács honvéd, fordult hozzám hivatalos hangnemben, ön a kocsijával együtt megy, és az itt szolgálatot teljesítő katonákat is viszi magával a laktanyába.
Miután összeszedtük szerelvényeinket és személyes dolgainkat, Rusz főtörzs kikísért bennünket az udvaron álló kocsihoz. Megköszönte szolgálatainkat, mindegyikünkkel kezet fogott, aztán indultunk a laktanyába.
A gyakorlótéren tettem le a fiúkat.
Elbúcsúztunk egymástól, aztán ki-ki, ment a saját századához. Én levittem a kocsit a hír zászlóalj telephelyére. Oda, ahonnan azon a távoli reggelen, nagy lelkesen elindultam a Kommendáns Hivatalba. Az ügyeletes leellenőrizte mind a kocsit, mind a tartozékokat, majd elkérte tőlem a kocsi kulcsait. Nehéz szívvel adtam át, hiszen több mint egy évig állandóan nálam voltak. Úgy hozzám nőttek ezek a kulcsok, meg a kocsi is, mintha a sajátom lettek volna.
Lógó orral mentem fel a századomhoz.
Ágyam már rég másé volt, így egy velem együtt bevonult katona, Lajos Feri, aki időközben szolgálatvezető helyettes lett, megengedte, hogy a holnapi indulásig a szolgálatvezetői raktárba helyezzem el a dolgaimat, és egy ideiglenes fekhelyet is összetákolt részemre, ahol éjszakára megalhatok. Tőle tudtam meg azt is, hogy Tamasi százados az ügyeletes tiszt, és még mindig nagyon feni rám a fogát.
- Már érdeklődött, mondta fontoskodva, hogy nem hoztad-e még be a kocsit.
Ezek után úgy döntöttem, jobb lesz ha eltűnök, mert ha meglát, biztos, hogy egész éjszaka moshatom a körletfolyosót.
Délután öt óra körül lehetett.
Se eltávozási, se kimenőpapírom nem volt, és biztos, hogy nem is kaptam volna senkitől. A katonakönyvem, amit a hivatali szolgálatom alatt az őrnagy utasítására mindig magamnál kellett tartanom, még nem adtam le a századirodán, de a Tamasiról kapott értesüléseim után úgy döntöttem, be sem jelentkeztem, mert bizonyos voltam benne, hogy az írnok azonnal jelenti neki megérkezésemet.
-13-
Hivatali szolgálatom révén, sok tiszttel és tiszthelyettessel voltam igen jó viszonyban, és arra gondoltam, megnézem, hátha valamelyikük épp kapuszolgálatot teljesít és kienged.
A hír kapunál, és a felderítőknél nem volt ismerős a kapuszolgálatos, de a hadosztálykapunál Kovács hadnagyot láttam meg, aki a hivatal nőtlen tiszti szállóján lakott. Ő volt az egyedüli nőtlen tiszt az emeleten.
Épp a kapuőrrel volt elfoglalva, így háttal állt nekem.
- Hadnagy elvtárs, szólítottam meg tisztelegve.
- Szevasz Tibor, fordult meg, megismerve a hangom. Hát te, mit keresel itt?
- Nekem is be kellet jönnöm, holnap én is megyek a századommal Pestre.
- Persze, persze, te is leszerelő állományba vagy már. Nem is gondoltam erre, hiszen te úgy odatartozol Szabó őrnagyhoz mintha nem is katona, hanem civil alkalmazott lennél.
- Az a helyzet, vontam félre, hogy a kapuőr ne hallja, kint felejtettem valamit, ami fontos nekem. Ki kellene mennem érte, de itt se parancsnokom, se senki olyanom nincs, akitől kimenőt vagy eltávot kérhetnék, de ebben a felfordulásban talán nem is adna senki.
- Nem bizony, az egész hadosztályra érvényes parancs, hogy a századok holnapi elvonulásáig, sorköteles a laktanyát nem hagyhatja el.
- Nagyon fontos lenne, néztem rá kérlelve.
- Tizedes elvtárs, szólította magához a kapuőrt.
- Parancs, lépett hozzá a tizedes tisztelegve.
- Legyen szíves, hozzon nekem egy doboz Kossuthot a kantinból, de jó száraz legyen, tette még hozzá, majd előkeresett egy tízforintos bankót a tárcájából, odaadta a kapuőrnek, aki tempós léptekkel elsietett a kantin irányába.
- Menj, mielőtt visszaér mondta nekem, és vigyázz, mert idegenek járőröznek, akiket nem ismersz. Nehogy beléjük botolj. Ha mégis, nem nálam mentél ki.
Megköszöntem a szívességét és szapora léptekkel elhagytam a laktanyát.
A városban céltalanul lődörögtem, majd beültem a fürdő étterembe. Mivel ismerőst nem láttam, leültem egy asztalhoz és magamban megittam két korsó sört, aztán fizettem és elmentem.
Már sötét volt, mikor kiléptem az étteremből. Arra gondoltam, még járok egyet, aztán majd a teher portán ahol jól ismernek, visszamegyek a laktanyába és fellopódzom a századhoz.
A platán soron ballagtam, amikor belebotlottam a járőrbe.
Két sorállományú katona, és egy törzsőrmester vettek körül, teljes harci díszben.
- Hová megy katona, mordult rám a törzsőrmester.
- Megyek haza, válaszoltam, kicsit sem megilletődve tőlük.
- Kérem a papírjait, adta a szigorút a törzsőrmester.
Átadtam a katonakönyvem, amit hosszasan vizsgált elemlámpája fényénél, ugyanis az utcai világítás nem hatolt át a platánok sűrű lombjain.
- Kimenő, vagy eltávozási engedély? Kérdezte olyan hangsúllyal, mint aki biztos benne, hogy nincs.
- Olyanra nekem nincs szükségem mondtam, szándékosan kihagyva, a törzsőrmester elvtársozást és a jelentemezést.
Láttam rajta, hogy nagyon ingerli a viselkedésem, de türtőztette magát és továbbra is higgadtan kérdezősködött. A két katona feszülten figyelt, parancsra várva.
- Hogyhogy nincs szüksége? A katona, ha kimenőn vagy eltávozáson van, szüksége van iratokra.
- Ez igaz, csakhogy én nem kimenőn, hanem szolgálatban vagyok, és jobban teszi, ha ebben nem akadályoz, mert kellemetlensége támadhat.
- Micsoda, maga fenyegetni merészel engem? Hol a szolgálati helye és ki a parancsnoka, emelte meg a hangját fenyegetően.
- A Kommendáns Hivatal szolgálatában állok, Szabó őrnagy a parancsnokom, aki, amennyiben ön járőrszolgálatot teljesít, az ön parancsnoka is.
Kissé megszeppent válaszomra, de továbbra sem hagyta magát.
- Mi a beosztása a Kommendáns Hivatalba?
- Szabó őrnagy gépkocsivezetője vagyok, válaszoltam teljes nyugalommal és szinte biztos voltam benne, hogy azonnal elnézést kér, és utamra enged.
- Ne hazudozzon itt nekem, pattogott, nincs egy órája, hogy beszéltem Szabó őrnagy gépkocsivezetőjével és ő még csak nem is hasonlít magára.
-14-
- Hát, akkor menjünk be a hivatalba, és majd kiderül, mondtam látszólag magabiztosan, de már éreztem, hogy a törzsőrmester nyert.
A két katona közrefogott, úgy mentünk a hivatalba. A törzsőrmester csengetésére egy számomra ismeretlen katona nyitott ajtót.
- Szabó őrnagy gépkocsivezetője hol van? Ripakodott rá a törzsőrmester.
- Jelentem a szobájában alszik, vágta magát vigyázzba a katona.
- Azonnal hívja ki. intézkedett a törzsőrmester.
A katona becsengetett a vasajtón, amelyet szintén egy ismeretlen katona nyitott ki pár perc múlva.
- Tán alszik szolgálatban, hogy ennyit kell várnom kérdezte emelt hangon a törzsőrmester?
- Jelentem nem, kapta össze bokáját Forcek Sanyi utódja.
Micsoda népség került ide, gondoltam, elhűlve a látottakon.
- Szabó őrnagy elvtárs gépkocsivezetője bent van? Kérdezte türelmetlenül a törzsőrmester.
- Jelentem, bent van, alszik.
- Keltse fel és küldje ki.
- Igenis, bömbölte a katona és visszafordult. Léptei keményen kongtak a néptelen folyosó kövezetén. Rövid idő múlva előkerült egy hórihorgas álmos katona.
- Ön Szabó őrnagy elvtárs gépkocsivezetője, mordult rá a törzsőrmester.
- Jelentem én, válaszolta pislogva.
Már láttam, hogy vesztett ügyem van, és untam is az egészet.
Bármit kérdezett ezután a törzsőrmester, többet nem válaszoltam neki. Láttam, hogy a katonakönyvem alapján kitöltik a fogdajegyet aztán betuszkoltak az első fogdába.
- Majd megpuhítalak én reggel, sziszegte felém már a fogdában.
- Kevés vagy te ahhoz motyogtam magamban, de meghallotta.
- Mit mondtál, mit mondtál? Te pondró, üvöltötte.
Szembe fordultam vele, és a szemébe nézve megismételtem.
- Kevés vagy te ahhoz, törzsömbörzsöm, tettem még hozzá.
Láttam, hogy tűrőképessége határán van, de nem mert megütni. Döngve rám csapta a vasajtót és szitkozódva elvonult.

Jó reggelt, köszönt másnap reggel az őrnagy derűsen, miután a megszokottól legalább egy órával korábban belépett a portára, ahonnan az irodája nyílott.
A járőrparancsnok, az új portás és a két járőr, felpattantak és feszesen tisztelegtek.
- Őrnagy elvtárs, Bálint törzsőrmester jelentkezem, hadarta a járőrparancsnok. Jelentem, az éjszaka nyugodtan telt, egy katonát előállítottunk, eltávozási engedély nélkül kószált a városban. Csak katonakönyv volt nála, és pimaszul azzal próbált megtéveszteni, hogy ő az őrnagy elvtárs sofőrje. Leellenőriztem az állítását, és kiderült, hogy hazudik, ugyanis a sofőr a szálláshelyén aludt.
- Hol van most ez a katona, kérdezte az őrnagy elváltozott hangon.
- Jelentem a fogdában, felelte még mindig feszesen állva a járőrparancsnok.
- Jöjjön velem, mordult rá az őrnagy.
A vas ajtótóban a csengetést követően szinte azonnal megjelent az új fogdaparancsnok.
- Őrnagy elvtárs, jelentkezem, kapta vigyázba magát. Jelentem, ...
- Hol van a fogdás? Vágott szavába az őrnagy.
- Jelentem, az egyes fogdában, szeppent meg a fogdaparancsnok.
- Nyissa ki, mordult rá az őrnagy. A zár kattanását követően hangtalanul nyílt a fogda ajtaja. A sarokban álló priccsről, elgémberedett tagokkal állt fel egy álmos katona.
- Kole, kiáltott fel az őrnagy és az elgémberedett katona láttán nem tudta visszatartani feltörő kacagását.
- Mit keresel itt, Kole, ölelt magához fél kézzel. Hogy a fenébe kerültél ide?
- No, gyere, vezetett ki a fogdából.
A törzsőrmester és a fogdaparancsnok döbbenten figyelték az eseményt.
Szedd rendbe magad, aztán gyere be hozzám, mondta nekem az őrnagy, majd a járőrparancsnokhoz fordult és rárivallt.
- Hogy jön maga ahhoz, hogy lecsukja a gépkocsivezetőmet.

-15-
- Jelentem, hebegett a járőrparancsnok, a portás azt jelentette nekem, hogy az őrnagy elvtárs gépkocsivezetője a szállásán tartózkodik.
- Az csak ma reggeltől a gépkocsivezetőm, a portás pedig csak az este állt szolgálatba, nem ismer itt senkit és semmit. Engem, vagy Elek századost kellett volna felhívnia, hogy tisztázza a gépkocsivezető kilétét, oktatta pattogva a megszeppent járőrparancsnokot.
- Jelentse meg a parancsnokának, hogy felelőtlenül, hanyagul végezte a feladatát. Leléphet, és azonnal hagyja el a hivatalt a járőreivel együtt. Azzal megfordult és otthagyta a megsemmisült járőrparancsnokot.
Kissé megmosakodtam, rendbe szedtem magam és bementem az őrnagyhoz.
- Hát, ide jutottunk Kole, épphogy kiteszem a lábam és máris lecserélve a személyzet, te pedig fogdában.
- Elnézést őrnagy elvtárs, csak szerettem volna még egyet sétálni a városban, mielőtt holnap elmegyünk.
- Semmi baj fiam, nem kell elnézést kérned, itt minden olyan gyorsan történt, hogy én is csak ma reggel szereztem róla tudomást az ezredes elvtárstól.
- Sajnálom Kole, hogy ilyen hirtelen kell elválnunk, de a parancs az parancs. Köszönöm a szolgálataidat. Jó gépkocsivezetőm voltál. További katonaszerencsét kívánok neked, és ha bármi problémád támad, nyugodtan telefonálj. - Bármikor, tette még hozzá és a kezét nyújtotta.
- Köszönöm, mondtam megszorítva a kezét, majd katonás hátraarccal kifelé indultam az irodából.
- Várj, szólt utánam, szólok a gépkocsivezetőnek, hogy vigyen be a laktanyába. Ismét szembe fordultam vele, összecsaptam a bokám, tisztelegtem, és kiléptem az irodából.
Soha többet nem láttam az őrnagyot.
Az új gépkocsivezető visszavitt a laktanyába. Mindketten hallgattunk. Egész úton egy szót sem szóltunk egymáshoz.
Másnap az hírzászlóalj leszerelő állományával együtt Budapestre vezényeltek bennünket. Hat hónapot töltöttünk Budapesten, a kispesti hőerőmű újjáépítésén segédkezve.
Hat hónap után, leszerelésre egy napra visszakerültünk a laktanyába.
Gyorsan kiszórtak bennünket. Mindenki megkapta a civil ruháját, egy rövid beszéd, aztán mehettünk vissza a civil életbe. Mintha soha nem is lettünk volna katonák.
A Kommendáns Hivatalba mentem először, de csak Rusz főtörzsöt és Elek századost találtam ott. Tőlük elbúcsúztam. Rusz főtörzs, mint mindig, most is nagyon kedves és barátságos volt velem. Az őrnagy szolgálati úton volt.
A hivatalból Almássyné munkahelyére, a drogériába mentem.
Tudtam, hogy nem lehet tisztáznom a történteket. Nem mondhatom el, hogy miért nem hívtam, hívhattam be őt azon a szerencsétlen estén, és azt sem, hogy ő volt számomra katonaéletem megszépítője. Tőle volt szép a napom, ha láthattam reggel és kellemes a befejezése mikor este megjött. Ő volt lelkemben a dall, amely boldogan szárnyalt valahányszor csak láthattam. Tudtam, hogy ezt nem lehet most elmondanom, de szerettem volna legalább elbúcsúzni tőle.
Dobogó szívvel léptem az üzletbe. Kellemes illat volt a helyiségben. Egy-két vásárló nézelődött. Almássynét nem láttam.
Szóltam egy eladónőnek, hogy Almássinét keresem.
- Rögtön hívom, mondta, és elindult a helyiség belsejébe.
Pár perc múlva megjelent Almássyné. Elegánsan, ruganyos léptekkel jött a pulthoz. Mosolyogva, de hideg tekintettel nézett rám.
- Nocsak, civilben?
- Igen, leszereltem, mondtam elszoruló hangon.
- Azért jöttem, hogy elbúcsúzzam...
- Hát, sok szerencsét a civil életben, mondta hidegen, kerülve a tekintetemet, és nem nyújtott kezet. Megfordultam, és kibotorkáltam az üzletből.
Kint, száz ágra ragyogott a kora őszi verőfény, de az én lelkem borús volt, szomorú. Leginkább sírni szerettem volna.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Zsenál
Regisztrált:
2012-10-04
Összes értékelés:
116
Időpont: 2015-08-28 19:01:59

válasz Kankalin (2015-08-28 17:34:31) üzenetére
Köszönöm, hogy elolvastad kedves Kankalin. Megértettem, és elfogadom a kritikádat.
Üdvözlettel, Zsenál
Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
7693
Időpont: 2015-08-28 17:34:31

Szia Zsenál! :)
Nehéz volt elolvasnom alkotásod a sűrűség miatt, de megtettem.
A történet érthető, bár itt-ott bennem botlik a cselekmény. Ami engem nagyon zavart, hogy csak írtál, írtál, írtál...
A párbeszédes részeket is folyamatossá tetted, beolvasztottad a többi közé, ez nem jó.
Alkalmaznod kellene gondolatjeleket, sőt, a tagolás miatt bekezdéseket is. Jobban el kellene különítened az újabb részeket.
Javasolom, hogy olvass prózai műveket, mert sokat tanulhatsz belőlük. Bödön írásait javasolom, mert ott láthatod, hogy a formai követelmények képileg is megjelennek.
Szerintem ha odafigyelsz ezekre a dolgokra, akkor előbbre léphetsz. :)
Szeretettel: Kankalin


Legutóbb történt

eferesz bejegyzést írt a(z) A tükör szilánkjaiban más a tekintet című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) a gondok sűrűjében című alkotáshoz

jerrynostro bejegyzést írt a(z) Diagnózis című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A csúnya lány című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Békétlenség című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) Érintés című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Hová tűnt a Télapó? című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A tükör szilánkjaiban más a tekintet című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Hazugság hálójában 4/2. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a gondok sűrűjében című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a gondok sűrűjében című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a gondok sűrűjében című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a gondok sűrűjében című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a gondok sűrűjében című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) a gondok sűrűjében című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Őszvégi hajnal című alkotáshoz

szhemi alkotást töltött fel Őszvégi hajnal címmel a várólistára

eferesz alkotást töltött fel A tükör szilánkjaiban más a tekintet címmel

Erdős Sándor bejegyzést írt a(z) Végtelen című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a gondok sűrűjében című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a gondok sűrűjében című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a gondok sűrűjében című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a gondok sűrűjében című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a gondok sűrűjében című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a gondok sűrűjében című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a gondok sűrűjében című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a gondok sűrűjében című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a gondok sűrűjében című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a gondok sűrűjében című alkotáshoz

Madár bejegyzést írt a(z) Végtelen című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Békétlenség című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Mindent a maga idejében című alkotáshoz

Erdős Sándor alkotást töltött fel Végtelen címmel a várólistára

hundido bejegyzést írt a(z) a gondok sűrűjében című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) A csúnya lány című alkotáshoz

hundido alkotást töltött fel Hazugság hálójában 4/2. címmel

Madár alkotást töltött fel Kenyér címmel a várólistára

történetmesélő alkotást töltött fel Kényszermikulás címmel a várólistára

történetmesélő bejegyzést írt a(z) Egyszer volt, hol nem volt... című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) a gondok sűrűjében című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021